Buszkapitánnyal és biztonsági sofőrrel a fedélzeten állnak forgalomba hamarosan önvezető buszok Skóciában.

Május 15-én áll forgalomba Skóciában az első, állandó járatnak tervezett önvezető busz. Összesen öt egyszintes busz közlekedik majd egy 22,5 km hosszú útvonalon Fife városában a Ferrytoll P+R parkoló és az Edinburgh Park vasúti és villamos csomópont között. A tervek szerint hetente tízezren utaznak majd a járaton. Az előre kijelölt útvonalon akár 80 km/órával is képes majd haladni a busz szenzorok segítségével.

Hanem az üzemeltetéséhez kétfős személyzetet alkalmaznak majd, ami pont kétszer annyi, mint egy egyszerű kis hagyományos busznál.

Egy „biztonsági sofőr” a vezetőülésben monitorozza majd a rendszert, egy „buszkapitány” pedig az utasok kérdéseire válaszol majd, és segít nekik a jegyvásárlásban és szükség esetén a fel- és leszállásban.

Próbaúton az önvezető busz

Nagy-Britanniában a törvények értelmében nem legális a teljes önvezető jármű, mindig szükség van egy „biztonsági sofőrre is”. A törvény módosításán jelenleg dolgoznak.

A szolgáltatást a Stagecoach, a legnagyobb brit autóbusz-üzemeltetője működteti majd. Szerintük a „buszkapitány” azt mutatja be, hogy „milyen lesz az önvezető szolgáltatás a jövőben, amikor a sofőr elhagyhatja a vezetőfülkét.” Mivel a próbaüzem alatt a fő cél a technológia kipróbálása élesben, egyelőre nem tervezik a sofőr nélküli üzemeltetést.

A Stagecoach önvezető buszáról itt olvashatsz bővebben.

(Forrás: Guardian, fotó: Stagecoachgroup)

Ez is érdekelhet:

Önvezető hidrogénhajtású vonatot adtak át Kínában

160 km/órás végsebesség, 600 kilométeres hatótáv, négy vasúti kocsi. Kína előz a hidrogénhajtással.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Már 400 ezren használnak autómegosztót Budapesten

Forgalomból kivont autóval, kanyarodósávból, záróvonalon át előzte meg a rendőrautót

Adrian Newey tervezőzseni belebukhat az Aston Martin hitvány szezonkezdésébe

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
17% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés