Mindent elhomályosít a 70-es évek sportos kompaktjai közül kiemelkedő Volkswagen Golf GTI, melyben nagyszerűen összeért a hétköznapi használhatóság és az autózás öröme. Évekkel később viszont megérkezett a Kadett GTE, amivel az Opel egyértelmű kihívót állított, mégis kevesen emlékeznek rá.

Hatalmas beruházás után vágtak bele az ötödik generációs Opel Kadett fejlesztésébe, mely szakított a hosszmotoros, hátsókerék-hajtású elrendezéssel, és a legtöbb kompakthoz hasonlóan keresztmotoros és elsőkerék-hajtású architektúrát fejlesztettek hozzá. Ezzel a helytakarékos megoldással nőtt az utastér, de a vezethetőség teljesen megváltozott.

Amint megjelent a Volkswagen Golf, egyértelmű lett az is, hogy a kompakt kategória adja majd a legjobban fogyó autókat, ezért a verseny is rendkívül erős lesz. 1975-ben a Golf ugyan lemaradt az európai Év Autója címről a Citroën CX mögött, de a mai napig meghatározó, ahogyan a Kadett utódja, az Astra is a sokadik generációt éli meg.

Mivel az Opel rendszeresen szerepelt a motorsport különböző ágaiban, az új Kadett sem maradhatott sportmodell nélkül.

Ezen a kiváló állapotú, Spanyolországból származó 1982-es Kadett GTE-n pedig minden jellegzetesség hibátlan. Azonnal látszik rajta, hogy ez a csúcsverzió, mert a lemezfelniken guruló alapváltozat kiállása teljesen más. Ezüst fényezésén kontrasztos fekete elemek figyelnek, mint a hátsó ablakot keretező dekoráció, melyen büszkén figyel a GTE logó és az üzemanyag-befecskendezés felirat.

Övvonalát dupla fekete csík hangsúlyozza, mely az első fényszórókig fut. Érdekes rajzolatú felnijei és a csepp alakú tükre szintén sportos elem, de megfigyelhető rajta az új Opel Astrán visszatérő rácsozás a hátsó ablak mögött.

Karosszériáján szélesítések futnak körbe, a hűtőmaszk előtt pedig két vagány Hella szúrófény figyel.

Belterében semmi nem vonja el a vezető figyelmét az útról, a sötét kárpitozás és az egyszerű műszerfal komorságát a határozottabb oldaltartású ülések és a háromküllős kormány oldja. A fordulatszám- és sebességmérő órák között felbukkan a töltésjelző és az olajhőmérséklet is.

Kevesebb mint 92 ezer kilométer van a Kadett GTE-ben, melynek 1,8 literes, négyhengeres motorja 5800-as fordulaton 115 lóerőt ad le, és 150 Nm nyomatéka soványnak tűnhet, de az autó mindössze 925 kilogrammot nyom. Így a Kadett GTE kevesebb mint 10 másodperc alatt gyorsul 100-ra, végsebessége pedig alulról karcolja a 190 km/órát.

Ez is érdekelhet:

Igazságot a dízel Astrának! – Opel Astra 1.5 D Elegance

Van, amit még mindig csak egy dízel kompakt tud igazán jól.

Hatvan éve lett népautó az Opel Kadett

A hatvanas években a megfizethető Kadett A-val indult a kompakt Opelek sikersztorija.

Az igaz barátodból így lett veterán autó az Opel Astra

Harminc éves a magyar Astra, elmeséljük a kezdeteket.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Rebellis Rolls-Royce az izmos Ghost Black Badge

Húszéves Porsche szupersportautóra fejlesztett új sportgumit a Michelin

A Mercedes elismerte, hogy mellényúlt a Hamiltont váltó pilótával

További cikkeink a témában