Különleges, az biztos, véleményes, hogy szép-e.

Már-már népi jellegzetességnek tűnik, hogy Volga-karosszériát építenek különböző alapokra. Nemrég azt mutattuk meg, hogyan lett Volga M24-külseje egy 5-ös BMW-nek:

Volt egy BMW-je, de inkább csinált belőle egy Volgát

Teljesen őrült? Lehet, de az eredmény egész jó lett.

Korábban azt, hogy egy SLK Mercedesből lett kicsit furcsa, Volga-szerű jármű:

Volga kupé-kabriót építettek egy Mercedesből

Stílusosabb lett az eredmény, mint az eredeti.

De SL-ből is készült hasonló:

Ezt a Volgát építették egy SL Mercedesből

Felismerhetőek az alapok, de szép munkát végeztek.

Mostani főszereplőnk bázisa viszont nem egy prémiumautó, hanem egy Opel volt, igaz, annak korabeli csúcsmodellje, egy Omega B, 2,6 literes benzinmotorral és automata váltóval. Ennek karosszériáját alakították át úgy, hogy az erősen emlékeztessen az M21-es Volgára. Nézd meg, hogyan készült, aztán mondd meg, tetszik-e az eredmény!

Tetszik?

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Már az új MINI is klasszikus: 25 éve indult a sorozatgyártása

Katedrálisok a lóerőknek: A világ 5 legérdekesebb autógyárépülete

„Hová mehetne?” – Zak Brown megjósolta Verstappen új csapatát

A Player kérdése: Te tudod, mennyit keres a feleséged?
77% Igen
12% Nem
10% Nem szoktunk erről beszélni