Örökbe fogadnánk ezt a csupa ezüstmetál álomautó-kollekciót
Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

Szinte csak ezüstmetál álomautókat találunk a Rush egykori dobosának gyűjteményében, amire most egy aukción lehet lecsapni. Ha azt gondoltad, hogy az ezüstmetál autó unalmas, ezeket látva újra fogod gondolni.

Ha nem vagy a klasszikus rock nagy rajongója, akkor talán nem ismerős Neil Peart neve, aki a Rush dobosaként a hetvenes és a nyolcvanas években volt a csúcson. A sikerének is köszönheti, hogy össze tudta gyűjteni azokat az autókat, amelyekről mindig is álmodott, és a csupa ezüstmetál kollekciót most egy aukción lehet megszerezni.

Peart egy éve hunyt el, és az öröksége az autógyűjtemény is, amit a Gooding & Company fog elárverezni augusztusban a Pebble Beach-en tartandó aukcióján. A dobos kollekciójában egy kivételével mindegyik autó ezüstmetál színű, ezért

és amikor megtehette, valóra is váltotta az álmát. Az ötfokozatú váltóval, kék bőrkárpittal és korhű küllős kerekekkel szerelt, 1964-ben gyártott DB5 nem a legértékesebb a gyűjteményben, valaki 650-725 ezer dollár között viheti majd haza.

A futóművet és a fékrendszert is átdolgoztatta, sportosabb ötfokozatú váltót és könnyített lendkereket szereltetett a 3,8 literes, soros hathengeres motorra. Ehhez lehet a legolcsóbban hozzájutni, 140 ezer dollárért kelhet el.

ezért 150-180 ezer dollárra számítanak érte. A gyűjteménynek része két Maserati is: a Ghibli SS Coupé 1973-ból, és a még ritkább Mistral Spider 1965-ből, amiből csak 125 példány készült, 250 és 575 ezer dollárra becsülik az árát.

A kollekció egyetlen kakukktojása a Shelby Cobra 1964-ből, ami Peart legújabb szerzeménye, 2015-ben vásárolta, és a lakkfekete roadster akár egymillió dollárért is elkelhet. A legértékesebb mégis a ’69-es Lamborghini Miura S,

Ez is érdekelhet:

HELLO, EZ ITT A
PLAYER
Kövess minket a Facebookon!
Nagyon jól fogod érezni magad nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.