Szavazz!

A Haas korábbi csapatfőnöke, Günther Steiner szerint a McLaren komoly kockázatot vállal, ha nem reagál Lando Norris és Oscar Piastri szingapúri incidensére, akár el is bukhatják az egyéni világbajnoki címet – jelenleg így áll a világbajnoki pontverseny a pilóták között:

A feszültség érezhetően egyre nő a wokingi istálló garázsában, Steiner azonban úgy véli, a helyzet teljesen egyértelmű:

„Vagy hagyod, hogy versenyezzenek, vagy ha attól félsz, hogy elveszíted a bajnokságot, döntést kell hoznod. Meg kell mondanod az egyiknek, és nyilvánvalóan az az egyik Piastri, mert több pontja van, mint Landónak.”

Szerinted Norris vagy Piastri mögé kellene beállnia a McLarennek az egyéni vb-címért folyó csatában?

Steiner hangsúlyozta, hogy kijelentése nem Norris ellen szól, szimplán arról van szó, hogy az ausztrál pilóta az idei szezon első kétharmadában jobb teljesítményt nyújtott, és jobb helyzetbe hozta magát (10-8-ra vezet Norris ellen). Plusz azt a szempontot is behozta a képbe, hogy ha az egyikük mögé beáll a csapat, akkor a végén csak egy elégedetlen versenyzőjük marad, ellenben ha elveszítik az egyéni világbajnoki címért folytatott csatát, két boldogtalan pilótájuk lesz:

„Eddig hagyni kellett őket versenyezni, de most már támogatni kell a bajnoki esélyest. Meg kell nyernünk a világbajnokságot.”

(Forrás: F1 Oversteer, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Verstappen az új szabályról: Ez nevetséges

Max Verstappen markáns véleményt fogalmazatott meg.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Dolgok, amiket még nem éltünk át, de nem is akarunk: porviharban autózni

Viszlát Ceed, helló jövő – Kia K4-vezetés

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
2% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
22% 4-7 éve
17% 8-10 éve
41% +10 éve