Charles Leclerc húzta be az Osztrák Nagydíjat, ahol a Ferrari nagyon közel volt a kettős győzelemhez is, de Carlos Sainz Jr. autója kigyulladt a hajrában.

Max Verstappen az időmérő edzés után a kvalifikációs sprintfutamot is megnyerte az Osztrák Nagydíj versenyhétvégéjén, vagyis ő indulhatott pole pozícióból, míg mellőle Charles Leclerc, mögüle pedig Carlos Sainz Jr. és George Russell. Mutatjuk a spielbergi rajtrácsot:

A futamig hiába alakult jól a hétvége Verstappen számára, a versenyen már nem tudta megőrizni az első helyét, a Red Bull versenytempója most elmaradt a Ferrariétól. Ezzel pedig már előre is vetítettük, hogy nem a hollandot intették le elsőként:

Charles Leclerc nyerte meg az Osztrák Nagydíjat Max Verstappen előtt, a harmadik Lewis Hamilton lett.

A címvédőnek még így is szerencséje volt, ugyanis az 57. körben elszállt Carlos Sainz Jr. autója (kigyulladt a motor), pont akkor, amikor a spanyol a második helyért előzte volna meg őt.

Egyébként a Red Bull egyik autója is kiesett: még az első körben, a negyedik kanyarban Russell kilökte Sergio Pérezt, aki a kavicságyban kötött ki, bár sikerült eljutnia a bokszig, az utolsó helyre esett vissza, a 26. körben pedig csapata inkább ki is hívta – a Mercedes-pilóta egyébként 5 másodperces időbüntetést kapott.

Íme az Osztrák Nagydíj végeredménye:

Úgy tűnik, Mick Schumacherre jó hatással volt, hogy másfél hete megkapta utolsó figyelmeztetését a csapatától, ugyanis miután az előző, brit nagydíjon megszerezte (F1-es pályafutása) első pontjait, most a hatodik helyen ért célba, azaz nyolc világbajnoki pontot gyűjtött saját magának és a Haasnak.

A világbajnokság két hét múlva a Francia Nagydíjjal folytatódik.

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Botrány lett a Ferrarinál, amiért Sainz nyerte meg a Brit Nagydíjat

Nem volt teljes az öröm a Ferrari garázsában a silverstone-i futam után.

A Putyin melletti kiállásáért kritizált Ecclestone személyeskedéssel válaszolt Hamiltonnak

Tényleg az lenne a legjobb, ha Bernie Ecclestone inkább nem szólalna meg.

Félelmetes videón, ahogy a kerítésbe csapódik az Alfa Romeo kínai pilótája a hétvégi Brit Nagydíjon

Néhány méterrel a felvételt készítő lába előtt állt meg az autó.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

Olyan bravúrosan tért vissza Cunoda, hogy rögtön felgyújtotta Vettel világbajnok Red Bullját

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
25% 4-7 éve
13% 8-10 éve
40% +10 éve