Néhány méterrel a felvételt készítő lába előtt állt meg az autó.

Horrorbalesettel indult a Brit Nagydíj: szinte rögtön a rajt után egy, az első kanyarban történt ütközés következtében Csou Kuan-jü autója fejjel lefelé, a glórián csúszott több tíz, de inkább száz méteren keresztül, míg végül a gumifalon átpördülve a kerítés meg nem fogta.

Brutális baleset miatt rögtön a rajt után félbeszakították a Brit Nagydíjat

Az Alfa Romeo kínai pilótájának autója fejjel lefelé, a glórián csúszott több tíz méteren keresztül a kavicságyon, míg végül a gumifalon átpördülve a kerítés meg nem fogta.

Csodával határos módon az Alfa Romeo kínai pilótája egy karcolás nélkül megúszta, nagyban köszönhetően a glóriának is. Az ijesztő esetről több nézőtéri felvétel is készült, de mindközül talán a következő a legfélelmetesebb – emberünk lába előtt néhány méterrel állt meg az autó:

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

A Mercedes szerint elvették a győzelmet Hamiltontól

Az biztos, hogy a Mercedes Silverstone-ban versenyképesebbnek tűnt, mint a szezonban bármikor.

„Putyinért még egy golyót is bevállalnék”; az F1 azonnal reagált Ecclestone szavaira

Bernie Ecclestone megszólalt az orosz–ukrán háború kapcsán, de talán nem kellett volna.

„Itt az ideje, hogy Lewis Hamilton visszavonuljon”

Sir Jackie Stewart szerint Lewis Hamilton a kínlódás helyett válassza inkább a divatszakmát.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
23% 4-7 éve
13% 8-10 éve
39% +10 éve