Nehéz olyan kérdést feltenni, amire a Peugeot 205-ösnek nem volt válasza. A harmatos alapváltozattól a sportos GTi-n át egészen a versenyzésre termett T16-osig tart a skála, amiben szinte elvész az egyik legélvezetesebb modell, a 205 Rallye.

Legújabb cikkeinkért kövess minket a Player Google News oldalán is!

Ahogyan az a versenyautók utcai változatánál szokott lenni, a középmotoros és hátsókerék-hajtású Peugeot 205 T16 a legtöbbek számára elérhetetlen álom volt, de sokan a hot hatchek egyik királyát, a 205 GTi-t is csak távolról nézhették, a nyitható tetős kabrió pedig sosem volt az a tömegeket megszólító műfaj. A legtöbbeknek pedig be kellett érnie a forgalom masszájába szürkülő Peugeot 205-össel.

Aki költséghatékony szórakozásra vágyott, azt az 1988-tól négy éven át gyártott Peugeot 205 Rallye vitte bele a rosszba.

Nagyszerűen reagált az igényekre a Peugeot, akik a Talbot Sporttal együtt készítették el a Rallye változatot, mely egyértelműen azoknak szólt, akik még a GTi-nél is olcsóbban szeretnék élvezni egy hot hatch nyújtotta örömöket. Fénykorában ráadásul a 205 GTi-nek különösen Angliában emelkedett meg a biztosítási díja, mert előszeretettel lopták el, használták menekülőautónak, majd törték össze. Ilyesmitől sokkal kevésbé kellett tartania annak, aki a szerényebb teljesítményű és visszafogottabb megjelenésű Rallye-t választotta.

TU-sorozatú motorját 1,3 literesre növelték, új vezérműtengellyel és Weber karburátorral tették harapósabbá. Valamivel több mint 100 lóerős teljesítményét 6800-as fordulaton adja le, nyomatéka 120 Nm. Ez ugyan nem tűnik soknak, de a 794 kilogramm súlyú kisautót nagyon lelkesen vitte akár 190 km/órás sebességgel is.

Kezdetben ötezer darab 205 Rallye gyártásával számoltak, végül több mint 30 ezer kelt el belőle.

Felfüggesztését a GTi-től örökölte, de a Rallye felszereltsége spártai volt, a motor pedig igazán nyers karaktert adott a 205-ösnek. A hangszigetelést nagyrészt kipakolták belőle, ahogyan a kényelmi funkciókból is csak a legalapvetőbbek jutottak a 205 Rallye-ba.

Kevésbé feltűnő jelenség a Rallye, mint a reflektorfényben álló GTi vagy az elegáns Roland Garros kiadás, de azért a Talbot csíkokról és a szögletes kerékjárati ívekről felismerhető a belépő sportmodell. Felnijeit a karosszéria színére fényezték, az utastérben pedig sportülések és háromküllős kormány van. A legtöbb autó fehér színű, és legalább akkora rajongótábora van, mint az erősebb modelleknek.

Ez itt viszont egy angol piacra készült, jobbkormányos Peugeot 205 Rallye.

1992-ben vezették be az Egyesült Királyság piacára a Rallye-t, amiből 500 fehéret, 250 sárgát és 80 darab kéket szállítottak. Ezek azonban sokkal inkább voltak feldíszített XT-k, mint valódi Rallye-k. Ezen is szerepelnek a büszke Peugeot-Talbot Sport színek, de szürke szövet ülései vannak, és a kerékjárati íveken sincs szélesítés.

Legnagyobb hátránya azonban a motor, mely az 1,3 literes, négyhengeres, Solex karburátoros változata, 75 lóerővel. Ez még mindig könnyedén viszi a 800 kilónál is kisebb súlyú autót, de a közel 12 másodperces 100-ra gyorsulás és a 170 km/órán valamivel túllendülő végsebesség egyértelműen jelzi, hogy a britek kevésbé tudnak sietni a Rallye-val.

Ez is érdekelhet:

Őrületes méregzsák a Tolman Peugeot 205 GTi-je

200 lóerő visz 900 kilót. A Tolman Peugeot 205 GTi-je nem lehet rossz.

Negyvenéves a franciák szerencseszáma – a Peugeot 205-sztori

Az ikonikus kisautó fordulópontot jelentett a Peugeot történelmében. Neked melyik a kedvenc 205-ösöd?

Hihetetlen összeget fizettek ezért az újszerű Peugeot 205 GTI-ért

Nem nepperes túlzás, hogy szalonállapotban van az autó.

Itt állíthatod be, hogy a Player az elsők között legyen a Google keresőben
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni

Autóban kötelező a gyerekülés, a rollerre eszkábált gyerekhintát viszont nem értékelik a rendőrök

37 éve ezzel a Ferrarival nyerte meg Nigel Mansell a Magyar Nagydíjat

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Ott leszel az F1-es Magyar Nagydíjon hétvégén?
4% Igen, kilátogatok a helyszínre.
39% Nem, de a futamot követni fogom.
58% Nem megyek ki, és valószínűleg a futamot sem nézem.