Harminc évvel ezelőtt, 1993-ban a Peugeot fölényes győzelmet szerzett a 24 órás Le Mans-i futamon, az első három helyre a V10-es motorral szerelt 905-ös futott be, mielőtt a francia márka jó időre kivonult a sorozatból.

A nyolcvanas évek végén indult a fejlesztése a Peugeot 905-nek a Peugeot Talbot Sport részlegénél, hogy részt vegyenek vele a sportautó-világbajnokságon. 1992-ben Derek Warwick, Yannick Dalmas és Mark Blundell meg is nyerték vele a 24 órás Le Mans-i futamot, majd a következő évben még nagyobb diadalt arattak ugyanott.

A kilencvenes évek elején készült el a 905-tel a Peugeot
1993-ban csak a Peugeot és a Toyota indított gyári csapatot a Le Mans-i futam csúcskategóriájában.

A 905-ösnek akkor már a továbbfejlesztett változata futott, amit a 725 lóerős 3,5 literes V10-es szívómotorral szereltek, és amivel a verseny első három helyén futottak be, a győztes autót Geoff Brabham, Christophe Bouchut és Éric Hélary vezették.

A Peugeot sportrészlegét akkor utoljára még a márka egykori versenyzője, Jean Todt vezette,

majd nem sokkal utána átigazolt a Scuderia Ferrari csapatába. Sikerei csúcsán a Peugeot is kiszállt a sportautó-versenyzésből: úgy döntöttek, hogy a Formula–1-ben próbálnak szerencsét, és ugyanazt a 3,5 literes V10-est igazítják az F1-es szabályokhoz.

A McLaren motorszállítójaként kezdték, majd a 2000-es szezon végéig maradtak a Formula–1-ben, amikor a szerény sikerek után úgy döntöttek, hogy a rali-világbajnokságban próbálnak szerencsét. 2005 végén onnan is kivonultak, majd 2007-ben kezdődött a Peugeot új fejezete Le Mans-ban, akkor már a dízelmotoros 908 HDi-vel.

(Képek: Getty Images, Peugeot Sport)

Ez is érdekelhet:

Három fantasztikus Peugeot a nyolcvanas évekből

Bármelyiket szívesen láttuk volna gyártásban.

A Peugeot ezzel a fantasztikus szuperautóval tér vissza a Le Mans-i 24 órásra

A 9X8-ból el tudnánk képzelni egy közúti változatot.

A BMW visszatér a 24 órás Le Mans-i futamra

1999-ben győztek Le Mans-ban, ezzel a V8-as géppel térnek vissza.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tetszik ez a kis rönkház? Egy UAZ-ra építették

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

További cikkeink a témában