Ez a tanulmányautó mutatta meg, hogy milyen lesz a Peugeot 307-es, a Promethee azonban annyira izgalmas, hogy ezek után rendesen csalódás volt a 2001-ben megjelent szériamodell.

Rengeteg célja lehet egy tanulmányautónak, melyek közül valamelyik új technológiát mutat be, más egyenesen a távoli jövőt hozza el, de ilyen koncepciókon szokás megmutatni a márka új formanyelvét is. A 2000-ben bemutatott Peugeot Promethee első ránézésre is a 307-es előfutára, de vannak még rajta ezen kívül is izgalmas részeltek.

Feltűnő elemek a tetőbe nyúló, csepp alakú szélvédő, a nyers fém betétek és a lökhárítóig nyúló hátsó ablak.

Nem kell hozzá túl sokáig nézni a Promethee-t, hogy világos legyen, mennyire sok ötlet tűnt el róla mire egy évvel később megjelent a sorozatgyártású 307-es Peugeot. A fényszórók formája és a hűtőmaszk egyértelmű hasonlóságot mutat a 307-essel, de minden más ponton a koncepció messze érdekesebb. Mintha végül nem a formatervezők és a mérnökök, hanem a pénzügyesek és a biztonsági játékos típusú döntéshozók rajzolták volna át az egész autót.

Egyik oldalt végig tolóajtó van a Promethee-n, a másik oldalon pedig hagyományosan nyíló ajtóval kombinálták. Az egyetlen tolóajtó végül a Peugeot 1007-es kisautón valósult meg, ami sosem lett igazán népszerű, bármennyire is praktikus olykor. A nyers fém betétek a régi faszerkezetes kombikra utal modern formában, de ennek még a 307 SW-n sem maradt nyoma. Teljesen üveg hátsó ajtaja van, mint a 480-as Volvónak, benyúló hátsó lámpával, de az Év Autója díjat nyert 307-esre már ez sem került rá.

Műszerfala akár a 307-esben, minden más pedig sokkal érdekesebb a Promethee-ben.

Nem rugaszkodtak el túlzottan a valóságtól, ami a középkonzolt illeti, hiszen a háromküllős kormány és a hagyományos műszerek éppen olyanok, mint a 307-esben, ahogyan a középkonzol és a navigáció kijelzője is inkább csak színeiben és anyaghasználatában különbözik a koncepcióban. Az utastér többi része azonban teljesen más, mert négy különálló ülése van, integrált biztonsági övekkel és szinte lebegő fejtámlákkal.

Mivel ekkoriban virágkorát élte a dízelmotor, ezért a Promethee-ben is egy 2,0 literes, részecskeszűrővel szerelt turbódízel van, kézi váltóval. A Peugeot tanulmányautója egy izgalmas kompaktot mutat be, tehát éppen az ellenkezőjét annak, ami végül lett belőle.

Ez is érdekelhet:

A Peugeot-nak gyártásba kellett volna adnia ezt a sportautót

Csak a jövő dizájnirányzatát vetítették előre vele, pedig az utakon is szívesen láttuk volna.

Túl nagy falat volt a Peugeot-nak a 607 Pescarolo

Egyenesen a versenypályáról érkezett a motor a Peugeot sportlimuzinba.

A shooting brake lehetett volna a legszebb Peugeot 306

Sajnos nem került gyártásba a háromajtós kombi.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
23% 4-7 éve
13% 8-10 éve
39% +10 éve