Ez a cikk már több mint 90 napja készült. A benne szereplő információk elavultak lehetnek.

A 488 GTB legújabb változatának teljesítménye már elég nagy volt ahhoz, hogy ne jusson eszünkbe, lehetne még erősebb, de szerencsére nem minden tuningcég gondolkodik így. A Pogea Racing például könnyedén emelte a tétet száz lóerővel.

A mennyei hangú nyolc- és tizenkét hengeres szívómotorjaik miatt lehetett imádni a Ferrarikat, és a maranellói gyártó gondoskodik róla, hogy az újabb turbókorszakban is lelkesedjünk a típusaikért. Főleg azok után, hogy a feltöltött motorokkal a tuningcégek dolga is egyszerűbb lett, ha a teljesítmény növeléséről van szó.

A pályára szánt Pista változatnál még a gyáriak növelték a 3,9 literes biturbó V8-as teljesítményét 670-ről 720 lóerőre, és ezt vette kiindulási alapul a Pogea Racing. A teljesítmény 820 lóerő, a legnagyobb nyomaték pedig 900 Nm lett, kétszer annyi, mint amire hajdanán a szintén pályára szánt Ferrari 430 Scuderia képes volt.

Az izmosítás eredménye, hogy a gyári értéknél két tizeddel rövidebb idő, 2,8 másodperc alatt gyorsul százra az FPlus Corsa névre keresztelt modell, a végsebessége pedig 330 helyett 345 km/óra, és ott is csak az elektronika korlátozza. A szénszálas légterelőkkel díszített átirat még ritkább is lesz, mint az eredeti, hiszen csak húszat készítenek belőle.

Hírlevél feliratkozás

Iratkozz fel a hírlevelünkre, és mi minden héten érdekes, szórakoztató sztorikat küldünk neked a világból.