1955-ben már egyértelműen sokkal erősebbek és gyorsabbak voltak a versenyautók Le Mans-ban, mint amennyire biztonságos volt a versenypálya, így borítékolható volt a tragédia. A következő évben már alaposan újratervezték a pályát, hogy a versenyzőknek és a nézőknek is sokkal több esélye legyen a túlélésre, ha elszabadul a fizika, ezért aztán 300 millió francia frankot és 70 ezer köbméter földet mozgattak meg. Hatalmas átalakításokra volt szükség, ezért a híres 24 órás versenyt is másfél hónappal a megszokott időpont után rendezték meg 1956 júliusának végén.

Átépítették a pályát és a versenyautókra vonatkozó szabályozások is szigorúbbak lettek a 1956-ra.

Lökettérfogatukat nem korlátozták, de minimum ötven darab homologizációs példányt kellett építeni az utcai autókon alapuló versenygépekből, ezzel szemben a prototípusok motorjai legfeljebb 2,5 literesek lehettek. 130 literben határozták meg az üzemanyagtartály méretét és az átlagfogyasztás sem haladhatta meg a 21,8 l/100 km-t. Kötelező volt továbbá a teljes szélességű és legalább 200 mm magas szélvédő, valamint egy pilóta csak 72 egymást követő kört vagy 14 órát tölthetett a kormány mögött.

Ekkoriban a Mulsanne egyenes leggyorsabb autója a 3,4 literes, sorhatos motorral szerelt Jaguar D-Type volt, mely 250 km/órás sebességgel repült, a legsietősebb öt autó között ott a 1,5 literes Porsche 550-es 220 km/órával. Háromszáz teljesített körrel a versenyt végül Ninian Sanderson és Ron Flockhart nyerte az Écurie Écosse csapat Jaguar D-Type-jával, mögöttük pedig Stirling Moss és Peter Collins futott be az Aston Martin DB3S-szel.

Kifejezetten a Le Mans-i 24 órás versenyre fejlesztette a Porsche az 550A kupét, vagyis a híres 550 Spyder zárt változatát.

1953-ban jelent meg az 550-es Porsche, mely hamar nagyon kedvelt lett azoknak a körében, akik imádtak kicsi és könnyű autóval versenyezni. A Porsche tökéletes fegyver volt, mely hamar uralkodni kezdett a 1,1-től 1,5 literig tartó géposztályokban, a világ szinte bármelyik versenypályáján. A Dr. Ernst Fuhrmann mérnök után elnevezett 1,5 literes, léghűtéses, négyhengeres bokszermotor első változatában, Solex karburátorokkal 110 lóerőt ad le 6200-as fordulaton és 120 Nm nyomatéka van. Ez messze nem tűnik kezelhetetlen erőnek, de az 550 kilogrammos, vékonyka szélvédős, nyitott karosszériás, és a középmotor miatt remek balanszú Porschét könnyedén repítette.

Temérdek serleg mellett ehhez az autóhoz kapcsolódik James Dean halála is, aki egy 356 Super Speedstert cserélt le a Little Bastard-nak keresztelt 550-esre és egy forgatásról autózva szenvedett balesetet a kaliforniai Cholame közelében.

Négy autót épített a Porsche kifejezetten az 1956-os Le Mans-i versenyre, melyek közül a 0104-es alvázszámú 550A az utolsó.

Nem volt új ötlet a zárt karosszéria, amit Wilhelm Hild és Erwin Komenda az 550 RS Le Mans prototípus után raktak a fiók mélyére, viszont az 550A-ban az áramvonalas formán túl a technika is jóval fejlettebb lett. Elképesztően könnyű csővázra hajtogatták rá az alumínium ötvözet karosszériát, ami alatt független futómű és ötfokozatú váltó tette versenyképesebbé az áramvonalasabb és merevebb 550A kupét. Folyamatosan fejlesztették az autót, így került rá szellőzős plexi oldalablak és nyitható oldalsó panelek, ami megkönnyítette a szerelést. Döbbenetes előnnyel nyerte meg a bemutatkozó versenyét az 550A kupé, mely a Targa Florión a nagy köbcentis Ferrarik, Maseratik és Mercedesek előtt futott be a célba.

Komoly esőzés csapott le az 1956-os Le Mans-i mezőnyre, ami megnehezítette az új szabályok szerint épült autókkal egyébként is barátkozó pilóták helyzetét. Sokan arra panaszkodtak, hogy az előírt szélvédők nehézkesen tisztíthatóak, így akadályozzák a kilátást. Mindez annyira súlyossá vált, hogy a negyvenkilenc indulóból mindössze tizennégyen értek el helyezést a futam végére. Richard von Frankenberg és Wolfgang Graf Berghe von Trips ült a Porsche 550A-ban, akik tizennyolcadik helyről a ötödikre hozták fel az autót.

1956. augusztus 5-én negyedik helyen futott be az 550A a Nürburgringen, aztán egy sportautókért rajongó amerikai csapott le rá.

Nem porosodott sokáig, már 1956. november 4-én rajthoz állt Palm Springsben, ahol Pete Lovely markolta a háromküllős fakormányát. Amerikában azonban kétség kívül a Sebringben rendezett 12 órás versenyen aratta a legnagyobb sikerét a kis Porsche, itt Ken Miles és Jean-Pierre Kunstle a géposztály második helyét, ezzel együtt az összetett kilencedik helyet fogták meg vele. John Edgar csak egy 1958 nyarán történt balesetet követően adta el az autót.

Több tulajdonos után a 2000-es évek elején fordult igazán jobbra a ritka és sikeres Porsche élete, amikor elkezdték az eredeti, 1956-os formájában restaurálni az 550A kupét. Ezek után a 7,5 millió dolláros veterán már sorra járta a különböző kiállításokat, köztük olyan neves rendezvényeket, mint a Concours d'Elegance.

Ez is érdekelhet: