1984-ben nyerte meg a Porsche a híres Párizs-Dakar terepralit, amely egyúttal az első összkerékhajtású 911-es születése és diadala is. Most pedig a Los Angeles-i Autószalonon bemutatták a 911 Dakart, melynek már út sem kell az előzéshez.

Versenycélokra és kisebb műhelyekben már több terepre optimalizált 911-es is készült, de vannak olyan merész tulajdonosok is, akik nem félnek homokdűnéken vagy a tengerparton csapatni a sportautóval, ezért a Porsche pályára küldte a 911 Dakart.

2500 darab készül belőle, ezért a pénzt lobogtató rajongók és a ritkaságokat gyűjtők egyszerre rohannak érte majd a kasszához.

Fejlesztése minden korábbi 911-esnél több helyszínen zajlott, mert itt nem csak a közúti és a versenypályás viselkedés volt fontos szempont, hanem a kemény terep is, amihez a dermesztő hideg és a sivatagi hőség is kellett, de ralisok által használt pályán is tesztelték a Dakart.

Alapját a 911 Carrera 4 GTS adja, mely önmagában a választék aranyközépútja. 3,0 literes, biturbó hathengeres bokszermotorja 480 lóerős és 570 Nm nyomatéka van. Alapfelszereltségként kapja meg a GT3-as motortartóit, valamint a 8 sebességes PDK váltót, tehát a Porsche villámgyors duplakuplungos automatáját, továbbá a PDCC aktív kanyarstabilizátort.

3,4 másodperc alatt van 100-on a 911 Dakar és a terepgumik miatt 240 km/órában korlátozták a végsebességét.

Pirelli Scorpion All Terrain Plus gumijait kifejezetten ehhez az autóhoz fejlesztették (elöl 245/45 R19, hátul 295/40 R20 méretűek), hogy ne csak terepen, de közúton, sportos vezethetőség mellett is jól használhatóak legyenek. Megerősített oldalfaluk és 9 milliméter mélységű mintázatuk van, de opcióként strapabíró nyári és téli gumikat is kínál hozzá a Porsche.

Nedves útra optimalizált Wet mellett Normal, Sport és két új vezetési mód érhető el, a nevük pedig elég sokat mond. Az egyik a Rallye, a másik pedig az Offroad, melyben az első és hátsó emelőrendszer további 30 milliméterrel növeli meg az autó hasmagasságát. A 911 Dakar egyébként az alap Carrerához képest 50 milliméterrel magasabb. Az összesen 8 centis emeléssel pedig az autónak a mai szabadidő-autókhoz hasonló terepszögei vannak. Akár 170 km/óráig használható a legmagasabb mód, így valóban komoly tempót lehet vele menni épített út nélkül is.

Rallye Launch Control funkciója pedig a rajtautomatika terepre optimalizált változata, mely 20 százalékos kerékcsúszást enged kilövésnél.

Vaskos szélesítései azonnal feltűnnek a klasszikus 911 formán, de más egyedi elemeket is készítettek a 911 Dakarhoz. Hátsó légterelője eltér a többi modellétől és könnyű szénszál erősítésű műanyagból készült, ahogyan a GT3-astól származó, légkivezetőkkel együtt átemelt csomagtérfedél is. A piros színű, alumínium vonószemek és a rozsdamentes acélból készült védőelemek is nagyon jól állnak a 911-esnek.

Áttervezett lökhárítójában acélrácsok védik a hűtőket a berepülő nagyobb kövek ellen.

Beltere hagyományos Porsche 911 utastér, melyben a tetőn lévő gomb árulkodik csak, azzal lehet aktiválni a szúrófényeket. Mert a tetőn található 12 voltos csatlakozóhoz akár ilyet is lehet párosítani, vagy éppen a 42 kilogrammos gyári tetőcsomagtartót és annak LED-es világítását. Ebben üzemanyag- és víztartályok, összecsukható lapátok és deszkák helyezhetőek el, de tetősátor is elérhető a 911 Dakarhoz.

Kagylóülésekkel és kétszemélyes utastérrel elérhető a Dakar, ami a könnyű üvegezéssel és a szintén könnyített akkumulátorral csak 1605 kg-ot nyom, ami csak 10 kg többletet jelent a 911 Carrera 4 GTS-hez képest.

Különleges Rallye dizájncsomagja az 1984-es Párizs-Dakar győztes autóját idézi, de Rothmans felirat helyett Roughroads olvasható az autó oldalán. A fehér és kék színeket elválasztó piros és arany csíkokat azonban baromi jól tudja viselni a 992-es kódú 911.

Ez is érdekelhet:

Jön a mindenen átgázoló Porsche 911 Dakar

Emelt hasmagasság és terepgumik egy sportautón – hamarosan beköszönt a Porsche 911 Dakar.

Még kiélezettebb pályagép lett az új Porsche 911 GT3 RS

Bemutatta a Porsche a legextrémebb 911-est, ami még közútra mehet.

A világ legmagasabb vulkánját mászták meg egy Porsche 911-essel

6007 méteres magasságig jutottak a Porsche 911-essel a világ legmagasabb vulkánján.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában