A bejelentés már tavaly júliusban megvolt, de mostantól egészen biztos, hogy a Porsche is beszáll a Formula E-be, ugyanis az FIA elfogadta a jelentkezésüket a konstruktőrök közé. Az elektromos formaautók sorozata így lesz egyre érdekesebb.

Nagy meglepetés volt a Porsche bejelentése múlt nyáron, amikor elárulták, hogy gyári csapattal szállnak be a Formula E-be, és ezért még a Le Mans-i küzdelmet is otthagyják, ahol annyi sikert arattak már. Persze éppen abból következett logikusan ez a döntés, hiszen már a 24 órás futamra készített Porsche 919 is hibrid hajtású volt, ahonnan a tisztán elektromos hajtású versenyautó a következő lépés.

Nemrég mutatták be a Formula E széria új versenyautóját, a Gen2 névre keresztelt gép pedig nemcsak jóval látványosabban néz ki, hanem még izgalmasabb futamokat ígér, hiszen immár a teljes versenytávot kibírja egy feltöltéssel. A szabályok értelmében minden csapat ugyanazt a karosszériát és akkumulátort kapja, de minden más alkotóelem, így az elektromotor, inverter, erőátvitel, differenciál, futómű és fékrendszer is a konstruktőrök saját fejlesztése.

Még egy kicsit várnunk kell, hogy lássuk az elektromos Porschét versenyezni, hiszen csak 2019 elején kapják meg az autókat, akkor kezdődhet a hajtáslánc tesztelése. A csapat pedig 2019 végén, a Formula E hatodik szezonjával száll be a küzdelmekbe, és ugyanabban az évben mutatja be a Porsche az első tisztán elektromos típusát, a Mission E szériaváltozatát is, amit a kategória legsportosabb és legfejlettebb autójának ígérnek.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve