Igazi nagyágyú a megújult Porsche Panamera, melynek hatékonyabb motorjai, elképesztően modern futóműve és az utastérben rengeteg kijelzője van.

Minden luxuslimuzin közül egyértelműen a Porsche Panamera az, amivel gondtalanul lehet őrült tempóval suhanni az autópályán, nem nézik ki egy luxusszálloda előtti parkolóból sem, de még a versenypályán is bevethető. Ez az autó lett most minden téren sokkal kényelmesebb, szebb és stabilabb.

Műszerfalán a három kijelző felett továbbra is ott van az analóg stopper, mert a Porschénál ebből nem engednek.

Menüből állítható légbeömlőivel eddig is egyértelműen a technológia dominált a Panamera utasterében, de az erős modellfrissítéssel ezt tovább hangsúlyozták. A kormány mögötti óracsoport már teljesen digitális, a középkonzolon széles érintőképernyő található, de opcionálisan már az utas elé is kerülhet egy 10,9 hüvelykes kijelző, melyen a teljesítményadatokon túl akár videó streaming is megjelenhet menet közben. Ezt a kijelzőt speciális bevonata miatt a vezető nem látja.

Belterét már korábban bemutatták, de a premier alkalmával már a Turbo modellek szürkés logóját is lehet látni a kormányon. A Turbonite árnyalathoz passzolnak a karosszérián található emblémák és a dekorbetéteket keretező díszítőelemek.

Sziluettje változatlan maradt, de a részleteiben ott van a formatervezők munkája. Átrajzolták a LED-es fényszórókat és a lökhárítót, melynek rendszám feletti részén egy légbeömlő bukkant fel, melyre a Porsche szerint a megnövekedett teljesítmény miatt van szükség. Szárnyprofilra emlékeztető ablakvonala a hátsó tetőoszlopnál kicsit sarkosabb, a hátsó lámpa pedig nyílegyenes fénycsík, mint a frissített Cayenne-en.

Fényszórónként 32 ezer pixellel teríti a fényt a Panamera elé a HD Matrix LED lámpa, mely képes külön kiemelni a sávot és akár 600 méterre is világít. Sebességtartó asszisztense együttműködve a táblafelismerővel önállóan igazítja az autó tempóját, a parkoló asszisztens pedig kívülről is vezérelhető.

Négyféle hibrid hajtással lesz elérhető a Porsche limuzinja, melyek közül a Panamera Turbo E-Hybrid a csúcs.

Több mint 90 kilométert képes megtenni egy feltöltéssel a legizmosabb hibrid Panamera, melynek 4,0 literes, biturbó V8-as motorja és az új fejlesztésű villanymotor (190 lóerő) összesen 680 lóerős rendszerteljesítményt és 930 Nm nyomatékot tud. Ezzel az ötméteres limuzin 3,2 másodperc alatt gyorsul 100-ra és 315 km/óra a végsebessége. Nyolcfokozatú duplakuplungos automata váltója van és összkerékhajtású, a Turbo modellek aktív hátsó szárnya pedig három részből áll. 25,9 kWh-s akkumulátora 11 kW-os töltővel 2 óra 39 perc alatt tölthető fel.

Döbbenetes stabilitást ad nagy tempónál a Porsche Active Ride futómű, melyben a egykamrás légrugók (alapból kétkamrásak vannak alatta) mellé elektronikus szivattyúval kiegészített kétszelepes lengéscsillapítók csatlakoznak. Ezzel szinte azonnal tudja állítani az autó a csillapítást és a magasságot, így pillanatok alatt kiegyenlíti a kanyardőlést valamint a gyorsuláskor és fékezéskor bekövetkező bólintásokat, észrevétlenné teszi az úthibákat. A rendszer az energiaigénye miatt kizárólag a hibrid modellekhez lesz elérhető.

Ez is érdekelhet:

Mindent jobban tud – Porsche Cayenne S Coupé

Nagy, nehéz, erős és pokoli gyors. Nem hagy kérdéseket.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Shaquille O'Neal kupét építtetett magának ebből az autóból

Felnőttméretű játékautót alkotott a Toyota

Nem az a meglepő, ki vezeti az F1-es kereseti listát, hanem az összeg, amit kap

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés