A leleplezése még hátravan, de a Porschénél úgy döntöttek, hogy belülről már megmutatják az elektromos autójukat. A Taycan a márkára jellemző stílusú műszerfalat kap, összesen öt képernyővel.

Szeptember elején teljes egészében is megnézhetjük, milyen lesz a Porsche első teljesen elektromos autója, addig is érdekességeket árulnak el a típusról. Megtudtuk már, hogy egymás után kéttucat gyorsulást is zokszó nélkül bír a Taycan, most pedig az utastér berendezéséről és a műszerfal dizájnjáról árultak el részleteket.

A 911 és a Panamera után a Taycanban is ismerős lehet a sofőr környezete,

a klasszikus stílusú berendezést high-tech elemekkel kombinálták. A vezető körül nem kevesebb, mint négy képernyő kap helyet, ezek közül a legnagyobb a kormánykerék mögött található 16,8 colos megjelenítő, amire többféle dizájnnal is le lehet hívni a számlapokat.

A Porschére jellemző öt kerek számlapon kívül akár a térképet is megjeleníthetjük itt, és van egy minimalista mód, amikor csak a legfontosabb adatok látszanak. Középen egy 10,9 colos érintőképernyőn lehet kezelni a navigációt és a multimédiát,

alatta egy másik, 8,4 colos kijelző szolgál a klímaberendezés állítására, de a töltés folyamatát is mutathatja itt.

A Taycan újdonsága, hogy az elöl ülő utas elé is kerül egy érintőképernyő, ahol saját maga állíthat be néhány dolgot

(ehhez hasonlót a Ferrarikban láttunk), és a hátsó utasoknak is jut egy érintőpanel, ahol a klímaberendezés rájuk eső részét kezelhetik. A Porsche elektromos sportautóját a hagyományosan balra lévő startgombbal lehet majd életre kelteni.

A külsejét még csak maszkolva láthatjuk:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Meg is találták Max Verstappen utódját?

Nem lesz elektromos autója a Lamborghininek, mert „senki sem venné meg”

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
16% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Kvíz: mennyit tudsz a pizzákról?
Hirdetés