Csak a szokásos történt az Ausztrál Nagydíj időmérőjét követő sajtótájékoztatón: Lewis Hamilton és Sebastian Vettel szájkaratézott, aztán mire Kimi Räikkönenre került a sor, a finnt már nem érdekelte semmi.

Hamilton körrekorddal húzta be a szezonnyitó időmérőjét, amivel pályafutása során hetedik alkalommal rajtolhat már pole pozícióból az Albert Parkban, ez pedig új csúcs.

Az Ausztrál Nagydíj vasárnap, magyar idő szerint 7.10 órakor kezdődik. Csak szólunk, hogy óraátállítás lesz.

Egészen sokáig úgy tűnt, hogy Vettel és Räikkönen térdere tudja kényszeríteni Hamilton, de a brit a Q3 hajrájában olyan kört autózott, hogy a Ferrari csak lesett.

Az időmérőt követő sajtótájékoztatón aztán keményen ment a szócsata Hamilton és a harmadik rajthelyet megszerző Vettel között:

  • Hamilton:Nem volt semmi extra gomb, vagy motorprogram, amit használtam volna.”
  • Vettel:Akkor meg mit csináltál előtte?”
  • Hamilton:Vártam, hogy összehozzak egy jó kört, hogy letöröljem a vigyort a képedről.”

És akkor ott van még a második helyet megszerző Räikkönen zseniális reakciója is, és nem is kell érteni a beszélgetést, mert Kimi fapofája minden magyarázat nélkül is mindent visz:

Formula 1 on Twitter

Kimi is not amused...? #F1 #AusGP https://t.co/zBoOD8Lfin

A 2018-as Ausztrál Nagydíj rajtsorrendje:

1. sor:
Lewis Hamilton (Mercedes)
Kimi Räikkönen (Ferrari)

2. sor:
Sebastian Vettel (Ferrari)
Max Verstappen (Red Bull)

3. sor:
Kevin Magnussen (Haas)
Romain Grosjean (Haas)

4. sor:
Nico Hülkenberg (Renault)
Daniel Ricciardo (Red Bull)

5. sor:
Carlos Sainz Jr. (Renault)
Valtteri Bottas ( Mercedes)

6. sor:
Fernando Alonso (McLaren)
Stoffel Vandoorne (McLaren)

7. sor:
Sergio Perez (Force India)
Lance Stroll (Williams)

8. sor:
Esteban Ocon (Force India)
Brendon Hartley (Toro Rosso)

9. sor:
Marcus Ericsson (Sauber)
Charles Leclerc (Sauber)

10. sor:
Szergej Szirotkin (Williams)
Pierre Gasly (Toro Rosso)

(Forrás / fotó: Twitter)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

Hoztunk egy újabb haladó szintű kvízt az autórajongóknak

Shaquille O'Neal kupét építtetett magának ebből az autóból

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés