Finnországban nincs népszerűbb könyv Az ismeretlen Kimi Räikkönennél.

A nyár végén jelent meg Kimi Räikkönen életrajzi könyve, ami nagyobbat ment, mint bármelyik másik könyv Finnországban, ugyanis az elismert finn író, Kari Hotakainen Az ismeretlen Kimi Räikkönen címmel futó könyve – ami már magyarul is megjelent – lenyomta az addigi legnépszerűbb irodalmi alkotást, a Harry Potter és a Főnix Rendjét.

Harry Potter hetedik kötete a megjelenés évében, vagyis 2004-ben 170 200 eladott példányt tudott összehozni, a Kimi-könyv viszont már a 200 ezres álomhatárhoz közeledik.

2018-ban nem ez az első könyv, amihez a finnek köze van:

Räikkönen életbölcsességei még ütősebbek haiku formában

A "Válogasd meg a szavaid – Kimi haiku könyve" egy olyan csodás dolog, amit kár lenne kihagynod.

Egyébként maga Räikkönen is elég nagyot megy 2018-ban, élete formáját autózva lett harmadik a világbajnokságon (Lewis Hamilton és Sebastian Vettel mögött), és akkor még nem is említettük az FIA-díjátadón mutatott rettentően szórakoztató alakítását – amit később azért jól meg is magyarázott:

(via, fotó: Scuderia Ferrari)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Dolgok, amiket még nem éltünk át, de nem is akarunk: porviharban autózni

Viszlát Ceed, helló jövő – Kia K4-vezetés

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Szoboszlai iránt érdeklődik a Real Madrid. Mit gondolsz?
24% A Real Madrid már túl magas szint lenne neki.
76% Simán helye lenne, jelenleg a világ egyik legjobbja a posztján.