Új fejezetet nyitott a Range Rover történetében a fantasztikus formájú Velar, ami egészen eddig csak hathengeres motorral volt kapható. Most megérkezett az 550 lóerős kompresszoros V8-assal szerelt kivitel.

380 lóerővel eddig sem nevezhettük gyengének a kompresszoros V6-ossal szerelt Velart, de a Range Rover most megadta a típusnak, amit a formája alapján kinézel belőle. Az 5 literes, kompresszoros V8-assal szerelt változat neve nem SVR lett, mint a sportos Range Rovereknek, itt ugyanis a sportosság mellett a luxus is fontos, ezért úgy hívják: SVAutobiography Dynamic Edition.

Az 550 lóerős nyolchengeressel a Velar már 4,5 másodperc alatt képes százra gyorsulni, a végsebessége 274 km/óra.

Az izmosabb erőforráshoz valamivel feszesebbre hangolt futóművet és nagyobb fékeket adnak, a kipufogót pedig olyan darabra cserélték, ami nemcsak könnyebb, de egy nyitható szeleppel csak kívánságra hangos.

Meg lehet mondani első ránézésre is, hogy ez a legerősebb Velar.

Az első lökhárítókra nagyobb légbeömlők kerültek, újak a küszöbök és hangsúlyos helyre kerültek a kipufogóvégek. A kerekek szériában is 21 colosak, de akár 22-esek is lehetnek, mögöttük piros féknyergekkel, az ehhez a modellhez kikevert kék fényezés felett a tető mindenképpen fekete.

Olvasd el, milyen volt vezetni a Velart:

Range Rover, a kecses - Roadster

Amikor már 3D-nyomtatóval is lehet autószerű tárgyat előállítani, amikor már átélték régi, neves autógyártók, milyen pusztítást képesek végezni a piacon a korábban lenézett japán, aztán a lenézett dél-koreai gyártók (és már készülnek a kínaiakra), akkor értékelődik fel igazán a tradíció.
Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
23% 4-7 éve
13% 8-10 éve
39% +10 éve