Mint ahogyan a Singer modernizálja a Porschéket, úgy építették át ezt az első szériás BMW M3-at a Redux Leichtbau műhelyében. A tökéletesre felújított karosszériába átdolgozott motort szerelnek, kívánságra akár turbóval is.

1985-ben mutatták be a legelső BMW M3-at, és csak azért gyártották volna ötezer példányban, hogy a versenypályákon indulhassanak vele. Az E30-as csúcsmodellje azonban igazi siker lett, többféle kiadásban készült, és az összesen gyártott csaknem 18 ezer autóból féltve őrzik a fennmaradt példányokat. Vagy éppen darabokra szedik, és átdolgozzák, hogy jobb legyen, mint valaha volt. Így tettek a Redux Leichtbau műhelyében is.

Kezdésnek a karosszériát teljesen lecsupaszították, és még a festéket is lecsiszolták róla, hogy tökéletes állapotba hozva fényezhessék újra. Az eredeti 2,3 literes, négyhengeres motort is szétszedték, és 2,5 literesre fúrták fel, akárcsak a hajdani Sport Evolution kivitelnél.

Ezért a limitált szériás modellért lehet imádni az E30-as BMW M3-at

A 238 lóerős Sport Evolution volt a típus csúcsa.

De nem állnak meg ennyinél, hiszen kívánságra akár turbósra is megépítik a motort, ami így 390 lóerőre és 580 Nm-re lesz képes az eredetinél nem nehezebb autóban.

A Redux M3-asához hatfokozatú kézi váltót, megerősített differenciált és egyedi kipufogórendszert adnak, a futóművét állíthatóra cserélik. A fékek sem maradnak meg a szériamodellből, elöl 330 milliméteres tárcsával, hatdugattyús nyergekkel szerelik, de van az a pénz, amiért akár karbon-kerámia rendszert is beépítenek.

A belső teret a vevő kívánságára alakítják ki, és nagyon úgy tűnik, hogy a képeken látható első példány megrendelője pályanapokon használná az M3-asát.

A BMW-be ezért bukócsövet, kagylóülést és alul függesztett pedálsort szereltek, a digitális műszeregység a versenyautókból lehet ismerős, és stílusos részlet a golflabda-váltógomb is.

Az eredeti M3-hoz hasonlóan a Redux változata sem lesz gyakori látvány, összesen csak 30 példányt építenek át.

Az első elkészült, és további négyet már megrendeltek, úgyhogy érdemes gyorsan lépni, aztán türelemmel várni, a munka ugyanis másfél-két évet vesz igénybe. Az árát csak a megrendelőnek árulják el, más szóval nekünk továbbra is csak álom marad egy ilyen M3.

(Képek: Redux Leichtbau)

Ez is érdekelhet:

Így érdemes karácsonyra BMW M3-at tuningolni

A készítője szerint a Singer Porschék inspirálták.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

Hoztunk egy újabb haladó szintű kvízt az autórajongóknak

További cikkeink a témában
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Hirdetés