Hatalmas előrelépés volt a korábbi csúcsmodellek után az 1983 végén megjelent Renault 25-ös, melyet már a kezdetektől arra terveztek, hogy a márka eddigi legnagyobb és legfényűzőbb ötajtós limuzinja legyen, ehhez pedig nem sajnáltak tőle semmit.

1984 márciusában kezdődött meg a Renault 25 értékesítése, mely a korábbi 20-ashoz és 30-ashoz képest egy messze modernebb autó lett, ami már a formáján is egyértelműen látszik. Karosszériáját Gaston Juchet és Robert Opron rajzolta, a tervezésénél pedig fontos szempont volt az aerodinamika.

Légellenállási együtthatója 0,31, de az alapmodell 0,28-as értéke szintén kiemelkedően jó, mely hozzájárul a remek fogyasztáshoz.

Ahogyan az egy 4,7 méteres autótól elvárható, a Renault 25-öst rengetegen dicsérték utazási komfortjáért és az irányíthatóságáért. Újonnan fejlesztett sebességváltója rávilágított, hogy a francia autóknak is lehet simán kapcsolható, pontos kézi váltója. Egyedül a hathengeres modelleknél jegyezték meg az alulkormányzottságot, de a hosszmotoros és elsőkerék-hajtású elrendezés már a Lancia Fulviánál is nagyszerűen működött.

Futurisztikus belterét az olasz Marcello Gandini tervezte, aminek kétség kívül a leginkább egyedi eleme tagadhatatlanul a 80-as évek divatját hozó műszerfal. Felszereltségi szintek széles skáláját kínálták a 25-höz, melynek teteje egyértelműen a Baccara. Ez könnyen felismerhető a műszerfal rengeteg gombjáról és a hívogatóan fotelszerű üléseiről.

Fa váltógombja előtt ott figyel a kazettás Philips rádió, csúszkákkal állítható hangzással.

Utastere mintha új volna, annyira makulátlan a sötétkék szőnyegezés és a világosszürke bőrrel kárpitozott, elektromosan állítható ülések. Az 1992-es autó első néhány évét a Renault menedzsmentjének garázsában töltötte. 1995 novemberében csatlakozott a Renault Classic gyűjteményébe a 3780 kilométert futott Renault 25 V6 Turbo Baccara, mely kék színével és króm kiegészítőivel, a pókhálós rajzolatú BBS felniken maga a guruló francia elegancia.

Kicsit több mint 100 lóerős volt az alapmodell karburátoros négyhengerese, de a Baccara orrában a 2,5 literes, turbós V6-os van, mely 205 lóerős és akár 233 km/órás sebességgel is lehet vele suhanni Párizs felé.

Ez is érdekelhet:

Már az egyterűk őse, a Renault Espace is veterán lett

Nemcsak sportautók, kabriók és a múlt luxuslimuzinjai lehetnek veteránok, hanem az első európai egyterű is.

Örökifjú vidámság – a Renault Twingo-sztori

Gondoltad volna, hogy a zseniális Twingo már harmincéves?

A hot hatch-ek kéken csillogó ékköve a Renault Clio Williams

Limitált szériás modellnek szánták, de a Renault Clio Williams népszerűsége felülírta a terveket.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában