Már egy pár napja kiderült, hogy a klasszikus R5 modern utódján dolgozik a Renault, és a francia gyártó most meg is mutatta a prototípusát, amiből igencsak ígéretes elektromos városi autó lehetne.

Nagy bejelentéssel készült az év elejére a Renault, hiszen a csoport összes márkájáról elárulták, hogy mire számíthatunk tőlük a következő évekre.

Így tervezte meg a Renault a jövőt

Az új cégvezér, a Seattól érkezett Luca de Meo meghirdette programját, ami egyelőre elsősorban a cég részvényesei számára izgalmas.

A Renault a modern technológia zászlóvivője lesz, és már eddig is élen jártak a villamosított autók terén, de 2025-ig összesen 14 új modellt mutatnak be, aminek a fele teljesen elektromos lesz. Az egyiket pedig meg is mutatták.

A Renault 5 modern változatáról van szó, aminek az eredetije 1972-ben jelent meg, és egészen 1996-ig gyártásban maradt, amikor a hasonlóan népszerűvé vált Clio vette át a helyét. A jellegzetes formájával az R5 óriási siker volt, és

ezt élesztené fel a Renault a retró stílusú utódjával, ami természetesen teljesen elektromos hajtású lenne.

A dizájn telitalálat lett, az új Renault 5 a karosszéria alakjával, a karakteres fényszórójával és hátsó lámpájával úgy idézi meg a neves elődjét, hogy közben a széles sárvédőkkel és sportos kiállásával kívánatos modern autó is egyben.

A lökhárítóba épített szögletes fények is az R5-öst idézik, és a Renault még a régi, Vasarely-féle logót is elővette hozzá.

A Renault nem először idézi meg ezt a típust, már 2013-ban a Twin’Run koncepció is az R5 Turbo stílusát elevenítette fel, a dizájn ráadásul egy magyar formatervező, Wittinger Csaba munkája. A harcias tanulmányból végül cuki kisautó lett, a Twingo harmadik generációja, ami a farmotoros felépítése miatt is érdekes.

Nem tudjuk ennél jobban várni, hogy gyártásba kerüljön az új Renault 5, és reméljük, hogy minél több részletet megőriz a tanulmányautóból.

A három- és ötajtós karosszériával is megmutatott, retró stílusú elektromos autó olyan divatos modellek riválisa lehet majd a piacon, mint az új Fiat 500, a Honda e és a MINI Cooper SE.

Ez is érdekelhet:

Jövőre a Renault Megane-ból is elektromos autó lesz

A teljesítménye és a hatótávja is ígéretes.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

Amikor a világ legnagyobb autóversenyzői a Népligetben nyomták

További cikkeink a témában