A Renault meglepetésre még nem az R4 modern elektromos változatával állt elő, hanem egy autókarosszériás drónnal, amivel a legendás típus hatvanadik születésnapját ünneplik.

Pár napja került elő egy sejtelmes előzetes, amiben a Renault 4 sziluettje jelent meg, és akkor arra tippeltünk, hogy a klasszikus típus modernizált, elektromos hajtású változata lesz, amit a francia márka az év elején ígért be. Most leleplezték az újdonságot, és kiderült, hogy ez a Renault 4 még nem az a villanyautó, hanem egy egészen más jármű.

Az AIR4 névre keresztelt jármű tulajdonképpen egy repülő autó, egy óriási drón, amit a Renault 4-esére hasonlító karosszériával szereltek.

A kerek fényszóró és a karosszéria alakja az eredeti modellre utal, de az egészet szénszálas anyagból építették, hogy minél könnyebb legyen, a fülkében pedig csak két összecsukható széket találni.

Már egy kiállítási tárgynak is bőven elég látványos volna, de a Renault gondoskodott róla, hogy az AIR4 tényleg tudjon repülni.

A The Arsenale által fejlesztett jármű legfeljebb 700 méteres magasságba képes emelkedni, és akár 70 fokos szögben is tud repülni, a legnagyobb sebessége 94 km/óra. A videóból azonban nem derül ki pontosan, hogy távirányítással vagy pilótával lehet-e repülni vele.

Mindegy is, az AIR4 elsősorban látványosságnak épült, a Renault 4 bemutatásának hatvanadik évfordulóját ünneplik vele. De nem maradnak adósak a retró stílusú elektromos autóval sem, a már leleplezett Renault 5 mellett jövőre várható a bemutatója a valamivel nagyobb, crossover stílusú, ötajtós Renault 4-nek.

Ez is érdekelhet:

És ezt olvastad már?
Kiderült, hogy mennyire izmos lesz az idén érkező BMW XM