A Citroën Méhari és a Fiat 500 után a Renault ikonikus népautójából is elkészült az elektromos hajtású strandautó-változat. Az e-Plein Air egyelőre csak egy példányban létezik, pedig szerintünk lenne rá igény.

A Renault nem most először készített nyitott tetős változatot az R4-ből. Az 1961-ben bemutatott kisautóból három évvel később jött ki a tető és ajtók nélküli Plein Air, amit eredetileg a francia hadseregnek szántak. Mivel nem tudott többet, de drágább volt, mint a hasonló célra tervezett Citroën Méhari, ezért nem lett semmi a megrendelésből.

A Plein Air azonban szabadidős célokra készült a hetvenes évekig, akkor váltotta fel a Rodeo. A Renault most elővett egy példányt, és modern tartalommal töltötte meg. Mivel alapból egy könnyű autóról van szó, amit 23-34 lóerős motorokkal gyártottak,

elég volt bele a Twizy elektromos hajtása, 17 lóerős motorral és 6,1 kilowattórás akkumulátorral.

A Renault nem árult el részleteket róla, de 100 km/órás végsebességről és 100 kilométeres hatótávról hallottunk, ami egy ilyen strandautónak éppen elég lehet. A franciák a külsejét is naprakészre szabták, új hűtőmaszkot és színes kárpitokat kapott az e-Plein Air, és mivel

a hátsó ülések helyét elfoglalják az akkumulátorok, egy stílusos piknikkosarat erősítettek a tetejére.

A francia strandautóból csak egyetlen példány készült, de ha igény lesz rá, akár többet is átalakíthatnak majd.

A Citroën néhány éve idézte meg a Méhari stílusát, amikor egy elektromos mopedautót saját arculatára öltöztetett, és az eredeti Fiat 500 strandautó-változatából is építettek elektromos változatot, amivel a csodás olasz partokat lehet felfedezni.

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve