Daniel Ricciardo nyitott mindenre a jövőjével kapcsolatban.

Ricciardo szerződése 2018 év végén fut ki a Red Bullnál, azt nem tudni, mi lesz vele, egyelőre nem is igazán sieti el a dologt. Az biztos, hogy kelendő lenne a topcsapatok körében, hiszen az F1-es mezőny legkiegyensúlyozottabban teljesítő pilótájáról van szó. Várja is az ajánlatokat:

„Erősen kétlem, hogy néhány hónapon belül dönteni fogok a jövőmről. Előbb szeretném tisztán látni, kié is lehet a legjobb autó 2019-ben. Nem fogok úgy tenni, mintha én lennék a legokosabb és minden lehetőség nyitva áll előttem, de úgy gondolom, nem kell kapkodnom, ráérek.”

Ha esetleg maradna jelenlegi csapatánál, akkor Max Verstappen lesz a csapattársa, mivel a holland a közelmúltban hosszabbított, ebben az esetben viszont csak másodhegedűs lenne, legalábbis ez vehető ki a Red Bull-csapatvezető Chris Horner elszólásából(?), miszerint Verstappennek maga köré kellene építenie a csapatot.

Azért az készpénznek vehető, hogy ha lelép a Red Bulltól, akkor az egyik legversenyképesebb csapathoz távozna, vagyis a Ferrarinál vagy a Mercedesnél köthet ki.

A két csapat élénken érdeklődik is iránta. Az előbbinél Kimi Räikkönen szerződése jár le 2018 végén, utóbbinál egyelőre mindkét ülés nyitott 2019-re. Persze az 110%, hogy Hamilton marad, vagyis soha nem látott összeggel bátorítja a britet az istálló).

„A fő, hogy a jövő évben is magas szinten teljesítsek, így megmaradjon irántam az érdeklődés. Akárhova is szerződjek, valószínűleg nem egyéves szerződést írok majd alá.”

Egy biztos, akárhova is szerződjön Ricciardo, vele nemcsak egy jó pilótát, de egy igazi figurát is nyer a csapat:

Ricciardo rendesen ledobta a poénbombát a sajtótájékoztatón

Elég nagyot mennek a srácok az abu-dzabi F1-es hétvége versenyzői sajtótájékoztatóján.

(Forrás / fotó: motorsport.com / AFP)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés