Éppen 11 éve történt, hogy kedvencünk 463 km/órás sebességnél szenvedett balesetet egy rakétaautóval, melyet követően súlyos agysérüléssel került kórházba, most pedig motoron ülve érte utol a baj.

Ha nézted a Top Geart, most pedig nézed a The Grand Tourt, akkor egyrészt jól tetted/teszed, másrészt pedig a fenti cím láttán biztosan a fejedhez kaptál.

Íme a 2006-os horrorbaleset

Kezdjük a legfontosabbal: Hammond már jól van és ugyanúgy dőlnek belőle a poénok, mint előtte, de az biztos, hogy a balesettel hozzáadott egy igen izgalmas adalékot a The Grand Tour következő évadához. Az történt ugyanis, hogy éppen Afrikában forgattak, amikor a showman hatalmasat bukott a motorjával. Jeremy Clarkson elmondta, hogy nagy sebességnél történt a bukás, melynek során Hammond eszméletét vesztette és sokáig mozdulatlanul feküdt a földön. Csoda, ha az egész stáb halálra rémült?

Hammond motoron

Az ellátással is akadt némi probléma, hiszen a balesettől több száz kilométerre volt a legközelebbi normális kórház, így végül helikopterrel kellett elszállítani a sérültet.

Amikor megláttuk a szalagcímet, egy pillanatra bennünk is megállt az ütő, de nyugalom, szerencsére nem történt tragédia.

(via)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Ha az autósok egy nagy, sárga villamost se vesznek észre, akkor elég nagy a baj

El sem indultak, mégis elvéreztek: Kiderült a McLaren bizarr dupla kiesésének oka

„Ez tönkre fogja tenni az F1-et, vissza fog ütni rájuk” – kíméletlen mondatok Verstappentől a sanghaji kiesése után

A Player kérdése: Hétvégén indul az F1-szezon. Követed az idei bajnokságot?
25% Persze, nagyon várom már a futamokat.
15% Többnyire igen, megpróbálok minél inkább képben lenni.
17% Ha belefutok, belenézek egy-két futamba.
43% Nem érdekel az F1.