Az elsőként bemutatott pick-up és nagy SUV után két újabb szabadidő-autót mutatott be a Rivian, és az amerikai márka kisebb elektromos autói is nagyon ígéretesek, de a gyártásukra még egy pár évet várnunk kell.

2018-ban ismertük meg a Rivian nevét, amikor az amerikai autómárka bemutatta első modelljét, egy elektromos hajtású pick-upot, amit nem sokkal később egy nagy szabadidő-terepjáró követett. A Rivian R1T-ből 2021-ben adták át az elsőt a vevőjének, az R1S SUV egy évvel később követte, most pedig elérkezettnek látták az időt két újabb, kisebb modell bemutatására.

Az új Rivian R2 a bevált receptet követi, de jóval kisebb lett az R1S-nél, a hossza 5,1 méter helyett 4,71 méteres, míg a tengelytávja 3,08-ról 2,94 méteresre csökkent. Sokat jelent az is, hogy a magassága 14 centivel kisebb, mindössze 1,7 méteres.

Az R2 ezzel nálunk nem számítana kicsinek, de az Egyesült Államokban már a kompaktabb modellek közé sorolják.
Belső tere tele van praktikus újdonságokkal, például a vezetőoldali ajtóba zseblámpát rejtettek,

a hátsó szélvédő pedig lehúzható a jobb szellőzés érdekében, és ekkor még hosszabb tárgyakat is lehet szállítani, ehhez nemcsak a hátsó, de az első utasülés támlája is síkba dönthető. Az első ülések közé nagy tároló került, és kesztyűtartóból is kettő van az R2-nek.

Műszaki tartalmáról még csak azt árulták el, hogy az R2 egy új, kompaktabb modelleknek szánt padlólemezre épül, lesz egymotoros, hátsókerék-hajtású, valamint kétmotoros, összkerékhajtású változata, továbbá egy hárommotoros csúcsmodell is, ami három másodpercen belül gyorsul százra.

A Rivian R2 hatótávja a 480 kilométert is meghaladja, az ára 45 ezer dollárról indul majd.
Már ennyi is elég újdonság lett volna, de a Rivian még egy új modellt húzott elő a kalapból.

Az R3 még kisebb, és a méreteinél is érdekesebb, hogy finoman szögletes, ferdehátú ötajtós karosszériát kapott, akárcsak a nyolcvanas évek kompakt autói. Nemrég a Hyundai elevenítette fel ezt a dizájnt az Ioniq 5-tel, és ahhoz hasonlóan a Rivian R2 is crossovernek számít az emelt hasmagasságával.

Kétféle akkumulátormérettel kínálja majd az R2-est a Rivian, a nagyobbal elérhető lesz a 480 kilométeres hatótáv, és R3X néven hárommotoros csúcsmodell is készül belőle, három másodperces százra gyorsulással.

Legyen bármilyen ígéretes, a Rivian két újdonságára még várnunk kell, a sorozatgyártásuk legkorábban 2026-ban indulhat.

Ez is érdekelhet:

3 másodperc alatt gyorsul százra a Tesla platós ellenfele

766 lóerővel vagy 644 kilométeres hatótávval jön a Rivian pick-upja.

Elektromos autóval most keltek át először a „pokol kapuján”

A Rivian pick-upja elég ügyes terepjárónak ígérkezik.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Tetszik ez a kis rönkház? Egy UAZ-ra építették

Csodás szupersportautó az Aston Martin Valhalla

Majdnem kész volt, de elkaszálták a BMW dögös sportautóját

További cikkeink a témában