Az amerikai izomautók után ezúttal egy európai sportkupét vett kezelésbe a SpeedKore műhelye, és a BMW nem másnak, mint Robert Downey Jr.-nak készült, aki a modernizált 3.0 CS tervezésében is részt vett.

Nem először dolgozik Robert Downey Jr. számára a SpeedKore, hiszen korábban egy fantasztikus Boss 302 Mustang is került tőlük a színészhez.

Most egy kicsit odavagyunk Robert Downey Jr. egyedi Mustangjáért

Saját ízlése szerint építtette át az 1970-es Boss 302-est.

A wisconsini cég eddig csak amerikai autókat épített, de ezúttal kivételt tettek, mert egy 1974-ben gyártott, és eredetileg az Alpina által tuningolt BMW 3.0 CS-t alkottak meg a Vasembernek.

A felújított karosszériára szénszálas anyagból készült lökhárítók kerültek, de

ennél is érdekesebb a karosszéria szegélye, ami fából van, akárcsak a hátsó légterelő és a műszerfal fabetétje.

A 18 colos kovácsolt kerekekre Pirelli abroncsokat feszítettek, mögötte Brembo fékek dolgoznak, és Bilstein lengéscsillapítók tartják úton az autót.

Robert Downey Jr. az autója tervezésében is részt vett, a téglavörös fényezés a szürke betétekkel a színész ízlését dicséri,

akárcsak a kávébarna bőkárpit az utastérben. A BMW hetvenes évekbeli túrakocsija eredetileg négyüléses, de a hátsó üléseket kiszerelték, és méretre szabott táskaszettet varrattak hozzá, a csomagtérbe bőrborítású hűtőtáska került.

A 3.0 CS eredetileg háromliteres, 180 lóerős hathengeres motorral készült, de ennél valami jóval izmosabbat építettek be a BMW-be. A nyolcvanas évekbeli E34-es M5-ből származó

3,6 literes hathengeres erőforrás 311 lóerőre képes, és a kényelem jegyében négyfokozatú automata váltóhoz kapcsolódik.

Ez is érdekelhet:

Minden nap nyomnánk a gázt ebben a szénszálas Dodge Chargerben

Hajómotor helyett az új Demon V8-asa került bele.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Milyen kutyatápot vegyél, ami a kutyádnak és a pénztárcádnak is jó?

A világ egyik legegészségesebb itala egy magyar készítmény, és azt adja meg, amire szükséged van

Hét üléssel és elektromos hajtással jön az új Citroën C3 Aircross

További cikkeink a témában