Akinek drága szuperautója van, még nem jelenti azt, hogy esze is van hozzá, és aki amatőr módon próbálja kijátszani az adózást, könnyen úgy találhatja magát, mint ez a dél-afrikai férfi, akinek bezúzhatják a LaFerrariját.

Még 2014-ben történt, hogy egy férfi ezt a LaFerrarit akarta forgalomba helyeztetni Dél-Afrikában. Az importadó befizetését azonban megpróbálta elkerülni, amiért a hatóságok lefoglalták a kocsit. Mostanáig egy raktárban pihent a hibrid szuperautó, és csak nemrég adták vissza a tulajdonosának, aki nyilatkozott, hogy Kongóba viszi ki az országból.

De a férfi egy nappal később ismét megpróbálta visszacsempészni a határon a LaFerrarit, és amikor lebukott, azt állította, hogy ez egy másik autó. Nem jött be az egyszerű terve, ezért újra zárolták a Ferrarit, és mivel ez már a második próbálkozása volt a hatóságok kijátszására, kilátásba helyezték, hogy egyszerűen bezúzzák a limitált szériás ritkaságot. A szívünk szakadna meg érte.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
18% 1-3 éve
21% 4-7 éve
13% 8-10 éve
41% +10 éve
A kreatívok új aranykora: mutatjuk, hogyan törhetsz ki itthonról világszínpadra
Hirdetés