Egy járókelő rögzítette a mobiljával, ahogy a rendőrök tanácstalanul telefonálgatnak a teljesen üres robotaxi mellett.

A Cruise nevű robotaxi-vállalkozás önvezető Chevrolet Bolt-ja a videón látszólag menekülni próbál a piros lámpánál mögé állt rendőrautó elől, majd vészvillogóval leáll és csendben kuncog, ahogy a rendőrök fejvakargatva körbejárják:

A járókelők is remekül szórakoztak a láthatóan meglehetősen tanácstalan rendőrökön és egy idő után maguk a rendőrök is mintha vigyorogva vennék tudomásul a helyzet komikumát. A Cruise képviselője szerint viszont minden úgy történt, ahogy ilyen helyzetben a robotautó programja szerint történnie kell.

Ahogy a videón látható események és a Cruise Twitter-oldalán található információk alapján összeraktuk a képet, valószínűleg az történt, hogy a jól kivilágított utcán a robotaxi világítása nem kapcsolt be, a járőrautóból a piros lámpánál azért ment oda a kocsi mellé a rendőr, hogy figyelmeztesse a sofőrt arra: nem ég a lámpája. Csak hát nem volt sofőr. Amikor a lámpa zöldre váltott, a Bolt elindult, amit a rendőrök az első pillanatban valamiféle menekülésnek vélhettek, ezért kiáltottak rá egészen viccesen az autóra, hogy álljon meg. Amikor viszont a felkapcsolt megkülönböztető jelzéssel a kocsi után eredtek, az önvezető rendszer észlelte a vörös fényeket és programjának megfelelően az első biztonságos lehetőségnél, vészvillogót kapcsolva félreállt.

A rendőrök egy kis csetlés-botlás után megtalálták az ilyen esetekre a Cruise által megadott telefonszámot és megbeszélték az operátorral, hogy mi történt. A rendőrség nem indított eljárást az ügyben, az önvezető autó pedig, bármilyen fura is legyen ez a jelenet, valójában teljesen jól vizsgázott.

Ez pedig itt az eddigi talán legextrémebb önvezető autó-koncepció:

Útközben még evezhetsz is a Citroen koncepciójában

Az önvezető autók korában ilyen lehet a városi közlekedés.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
11% Igen, tetszett.
39% Igen, de csalódás volt.
17% Még nem, de megnézem.
33% Szerintem ez most nekem kimarad.