A bemutatóján már vetítették, most pedig Elon Musk is megosztotta azt a felvételt, ahol a Cybertruck simán elhúzza a Ford pick-upját. Nem mintha ez jelentene bármit is, mert a verseny nem volt egészen igazságos.

Már most népszerű a Cybertruck, aminek a furcsa formája sem tudja hátráltatni a sikerét, ahogyan az sem, hogy a bemutatóján élőben sikerült betörni a törésállónak mondott üvegét. Elon Musk azóta már arról számolt be, hogy 200 ezren rendelték meg a pick-upot, bár ezúttal 100 dollár is elég volt a foglalóhoz.

Musk közben megmutatta azt a videót is, ahol

a Cybertruck simán elhúzza a mögé kötött Ford F-150-et, ami a legfőbb riválisának számít,

és egyben a legnépszerűbb típus az amerikai piacon. Nincs kétségünk felőle, hogy a bivalyerős Tesla szinte bármit el tud húzni, de a Ford mintha később indulna, és csak a hátsó kerekeit hajtja, pedig van belőle összkerekes is.

Elon Musk on Twitter

Cybertruck pulls F-150 uphill https://t.co/OfaqUkrDI3

Jobb, mint a Ford F-150, gyorsabb, mint a Porsche 911

– mondja Musk, aki azt is hozzátette, hogy ezzel teljes lett a Tesla kínálata, de néhány meglepetésre még számíthatunk tőlük a következő években.

Ez is érdekelhet:

Az ég óvjon attól, hogy a Tesla diktálja az autózás jövőjét!

A Cybertruck egyszerűen randa. Nem kicsit, nagyon!

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés