Már meg sem lepődünk azon, ha milliókat kérnek egy veterán korú szocialista autóért, de nem gondoltuk volna, hogy egyszer ennyit fognak kérni egy kilencvenes évekbeli Škoda Feliciáért.

Nem újdonság, hogy a szépen megőrzött szocialista autókért szemrebbenés nélkül kérnek el milliós összeget, például mi is követtük annak a Trabantnak a sorsát, amiért még 2019-ben kétmillió forintot adtak, hogy aztán fél évvel később 2,5 millióért hirdessenek meg egy másikat. Persze ezek a Trabik már nem csak mai szemmel számítanak veterán kincsnek.

Sosem gondoltuk volna viszont, hogy egy jól felszerelt vadonatúj Superb árát kérik majd egy kilencvenes évekbeli Škodáért.

A cseh márka új korszakának első modellje volt 1994-ben a Felicia, amit ugyan még a Favorit receptje szerint, de már a Volkswagen felügyelete mellett terveztek meg, és 2001-ig több mint 1,4 milliót gyártottak belőle.

Nem sokat őriztek meg olyan szépen az utókornak, mint ezt az ezüstszínű példányt, ami 2000-ben gördült ki a gyárból, és huszonéves korára is még csak 14 ezer kilométert futott.

Csak egy tulajdonosa volt, aki egyébként 1933-ban született, és még az eredeti Matador abroncsokat is az autón hagyta. A képek alapján az állapota tényleg makulátlan.

Mégis megdöbbentő, hogy az időkapszula Feliciáért kereken egymilliót kérnek, de nem forintban, hanem cseh koronában,

ami 14,5 millió forintnak felel meg. Szokatlan összeg egy huszonéves Skodáért még akkor is, ha ennyire újszerű, hiszen a Feliciára egyelőre legfeljebb youngtimer hobbiautóként tudunk tekinteni, nem pedig értékes veteránként.

(Forrás: Autoviva)

Ez is érdekelhet:

A Skoda egyik legőrültebb autója volt a Felicia Fun

A kabrióvá alakítható pick-up igazi ritkaság.

Tudod, milyen autó ez? Egy Škoda. És gyári!

Oké, hogy csak 92 lóerős, viszont alig 555 kiló, szóval tud menni rendesen. És most tényleg tud menni, mert a Škoda restaurálta az egyik legyártott példányt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Mosolyogva tölti az autód a magyar fejlesztésű Voltie

Itt az új Mazda CX-5 – és pontosan azt tudja, amiért eddig is szerettük

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
17% 1-3 éve
20% 4-7 éve
12% 8-10 éve
43% +10 éve
Mennyire ismered a legkedvencebb magyar süteményeket?
Hirdetés