A Gymkhana mesteréről a Subaru vagy a Ford is eszedbe juthat, de egészen biztosan nem a Skoda, most mégis a cseh márkával fog versenyezni Ken Block.

Az első videóit még Subaruval vette fel Ken Block, majd Fordra váltott, és nemrég szállt ki a Gymkhana-sorozatból, a helyét versenyzőtársa, Travis Pastrana vette át, aki látványos autózással folytatta a széria hagyományait. Block persze nem akasztotta szögre a bukósisakját, továbbra is versenyez, és meglepő márkát választott.

Nem gondoltuk volna, hogy Ken Block egyszer Skoda Fabiában fogja nyomni a gázpedált, de idén ez is elérkezett.

Persze nem akármilyen Fabia, hanem az R5 változata, ami az egyik legsikeresebb raliautónak számít a kategóriájában. Block szerint a vezetése nagyon hasonló a Fiestához, amivel már versenyzett, ezért a tempóval nem lesz gond.

Még csak egy futam biztos, a navigátorával, Alex Gelsominóval az amerikai ralibajnokságban rajtolnak egy massachusettsi ralin, ahol eddig már kilencszer indultak, és hétszer nyertek, a másik két alkalommal műszaki hiba miatt kellett feladniuk a versenyt. Nemsokára az is kiderül, hogy idén hol fog még versenyezni Ken Block, és kitart-e a Škoda mellett.

Ez is érdekelhet:

Ken Block nélkül is elképesztően látványos lett a legújabb Gymkhana

Travis Pastrana odatette magát a 862 lóerős Subaruval.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
7% Igen, tetszett.
29% Igen, de csalódás volt.
19% Még nem, de megnézem.
45% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés