Nem mindenkinek tetszett Lewis Hamilton kifakadása.

Miután a sportfelügyelők kétszer 5 másodperces büntetéssel sújtották több szempontból is szabálytalan rajtpróbájáért az Orosz Nagydíjon, a brit olyanokat mondott, hogy ilyen nevetséges dologért még senkit sem büntettek meg, és hogy mindez csak azért van, mert így próbálják őt megállítani.

Az időbüntetés mellett két büntetőpontot is kapott a hatszoros világbajnok, amit a később töröltek a neve mellől – hogy ez Hamilton kiakadása miatt volt-e, vagy sem, azt nem tudni, nyilván a hivatalos magyarázat diplomatikusan fogalmaz.

A korábbi F1-es versenyző, és egyébként az Orosz Nagydíjon sportfelügyelőként is ténykedő Mika Salo reagált is a dologra:

„Sok szart összehord. Egyáltalán nem igaz. Mindenkire ugyanazok a szabályok vonatkoznak. Teljesen egyértelmű volt a szituáció: Hamilton kétszer is a pálya széléről rajtolt, az utolsó próbarajtot pedig a fehér vonalnál végezte, ami a bokszkijárat végén van.”

Hamilton egyébként a nemzetközi sajtó sem kíméli:

Ott ütik-vágják Lewis Hamiltont, ahol csak érik

Szapulják rendesen a hatszoros világbajnokot az Orosz Nagydíjon történtek miatt.

(Forrás: planetf1.com, fotó: Getty Images)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Újra feltalálták a kormánykereket a Mercedesnél

„A fizetése 1%-áért is találni embert a helyére” – Keményen kiosztották a távozását belengető Verstappent

„Elrágta a patkány” a biztonsági övét, a rendőrök nem értékelték a kreatív csomót

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Te már vettél részt utcai verekedésben?
12% Igen, többször is.
18% Igen, volt egyszer rá példa.
70% Nem.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés