Nem lehetett kihagyni a ziccert, hogy elvigyék a Stelvio-hágóra az Alfa Romeo újonnan bemutatott szabadidő-terepjáróját, és ha már ott voltak, szemet gyönyörködtető képeken mutatják be ezt a lélegzetelállító szerpentint, ahová egyszer neked is el kell menned.

A márka megújulásának alapja természetesen a csodás Giulia, de mivel szabadidő-terepjáróból egyre több fogy, egy ilyet is bemutatott az Alfa Romeo. A nevét pedig a Stelvio-hágóról kapta, arról a szerpentinről, ami lenyűgöző alpesi tájon kanyarog, és ahová minden autórajongónak el kell mennie egyszer. Így tettek az alfások is, elvittek a hágóra két Stelviót.

Az egyiket Rákóczi Feri, a márka hazai nagykövete vezette, aki a Stelvio bemutatóján elmondta, hogy nem véletlenül őt választották, hiszen már évek óta Alfa Romeói vannak, hűségesen kitart a márka mellett. A 280 lóerős, turbós benzinessel és a kormány mögötti váltófülekkel szerelt Stelvio pedig mintha tényleg erre a szerpentinre termett volna, méretét meghazudtolóan könnyen mozog.

2757 méteres tengerszint feletti magasságával a Passo dello Stelvio máig Olaszország legmagasabban fekvő közúti hágója. A Lombardiát és Tirolt összekötő hegyi utat eredetileg 1825-ben adták át, a korábban fontos közlekedési útvonalat ma kerékpárosok és autósok ezrei keresik fel naponta, és a Top Gear is a legjobb autós útvonalnak választotta, még mielőtt meglátták a transzfogarasit.

Bormio városából indulva 1500 kilométerről visz fel a 22 kilométeres út 48 darab számozott hajtűkanyarral a magaslatra, ahonnan szédítő a panoráma. Ha úgy döntesz, hogy felkeresed, akkor tegyél úgy, mint az alfások, és visszafelé ejtsd útba a festői Comói-tavat, és Aresében az Alfa Romeo múzeumot is.

Fotók: Szakács-Kovács Lóránt

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Ilyen lesz a Kawasaki első hidrogénhajtású motorkerékpárja

340 lóerős családi villanybusz a Volkswagen ID. Buzz GTX

További cikkeink a témában