Steve McQueen nevéről a Bullitt című film juthat eszedbe, vagy a Le Mans, pedig A Thomas Crown-ügy eredeti változatában is szerepelt. A filmhez egy elég dögös homokfutó járgány készült, ami jövőre eladósorba kerül.

A filmtörténelem leghíresebb autós üldözése fűződik Steve McQueen nevéhez, aki a Bullitt című filmen kívül is alkotott maradandót. A Thomas Crown-ügy eredeti változatának címszerepét is játszotta 1968-ban, és mivel súlyos autórajongó volt, a filmben szereplő autó tervezésében is közreműködött, büszke is volt rá.

Steve McQueen és Faye Dunaway A Thomas Crown-ügy forgatásán 1968-ban

A filmbéli homokfutó nem kicsit dögösebb, mint Bud Spencer és Terence Hill strandautója a Különben dühbe jövünkből.

Az alapokat ahhoz hasonlóan egy bogárhátú Volkswagen adta, és a karosszéria itt is üvegszálas, de az eredeti motorját egy Chevrolet Corvair hathengeres bokszerjére cserélték, ami négyfokozatú kézi váltón keresztül hajtotta a hátsó kerekeket.

Képzelheted, hogyan megy ez a buggy, aminek 230 lóerejéhez kevesebb, mint 500 kilogrammos tömeg párosul.

McQueen, aki híres volt róla, hogy kaszkadőr helyett saját maga vállalta a húzósabb jeleneteket, természetesen A Thomas Crown-ügyben is végig maga hajtotta a homokfutót. A járgány jövő márciusban kerül a Bonhams aukciójára.

Íme a jelenet a filmből, ahol McQueen hajtja az autót:

Ez is érdekelhet:

Steve McQueen garázsából került ki ez a Willys Jeep

Hollywood egyik legmenőbb színészének autóját árulják.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
7% Kevesebb mint egy éve
20% 1-3 éve
22% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve