A Stringbike-on vékony, de brutálisan erős kötél hajtja a hátsó kereket. Hogy honnan jött az ötlet, nem is érdekes, lényeg, hogy magyar találmány az a bringa, amelyen lánc helyett vékony, bő 400 kilogramm szakítószilárdságú, belül polietilénből, kívül poliészterből álló, 3 mm átmérőjű kötelek és műanyag csigák viszik át az izomerőt a furcsa mozgást végző első hajtókaroktól hajtott kerékhez.

Váltani fogaskerék nélkül

Valamire való bringa persze nem létezhet váltó nélkül. Van ilyenje a Stringbike-nak is, de persze ez is másként működik, mint amit megszokhattunk. Itt az erőkar hosszának változtatásával érik el ugyanazt, mint a változó fogaskerék-áttételekkel a hagyományos bringákon.

A váltást egyetlen marokváltó végzi, fokozat is van bőven – pontosan 19 –, és pedálozás nélkül, illetve teljes terhelés mellett is működtethető a váltó.

És hogy ez miért jó?

A lánc, ha nem megfelelően karbantartott, akkor zajos, összekoszolja a bringás ruháját, lábát, autóját, és ha terepen szakad el, cserére szorul, ember legyen a talpán, aki a Mátra közepén meg tudja oldani a bajt. A Stringbike madzagjait jóval könnyebb – 10 perc alatt megvan, szerszám nélkül – és nem utolsó sorban olcsóbb is cserélni, nem igényelnek karbantartást, nem koszolnak, és néma csendben dolgoznak.

Árban nagyjából három-négy ezer forint a cserekötél, amely átlagosan két-három ezer kilométert bír ki. Kenni, olajozni, tisztítani nem kell, sőt, tilos is. A saras, koszos kötelet hagyni kell megszáradni, aztán menet közben szépen kiporolja magát.

Ránézésre felfoghatatlanul bonyolultnak tűnik a hátsó kerék kivétele. Pedig ez is hipp-hopp megy, jóval könnyebben, egyszerűbben és tisztábban, mint a hagyományos, láncos bringánál. Persze a sok technikai varázslat lótúrót sem érne, ha rémes lenne tekerni a Stringbike-ot.

A menet közben látható furcsa ingamozgás ellenére ezt is ugyanazokkal a lábmozdulatokkal kell tekerni, mint a mezei bicajt. Persze szokni kell, hogy másként terheli a lábat, ízületeket, de a hozzáértők azt mondják, ez a kíméletesebb. Emellett tekerni is könnyebb, állítólag ugyanolyan energiabefektetéssel gyorsabban is lehet vele menni, mint a láncos hajtásúval.

A hajtás érzetre kisimultabb, és különösen emelkedőn felfelé érezni könnyebbnek a tekerést, mint egy átlag kerékpárral. Külön jó pont, hogy a pedálok automatikusan beállnak indulóállásba, így felszállás után nem kell a pedálokat a holtpont környékéről összevadászni, hanem pont jó helyen vannak, csak rájuk kell állni, és taposni őket.

Menet közben pedig az a legjobb benne, hogy néma csendben szalad a bringa. Nem kerreg a racsni, nem nyiszorog a lánc, nem zakatol a bénán beállított váltó. Egyszerűen működik rajta minden.

A Stringbike egyelőre hightech, látványos, ritka cucc.

Sajnos még elég drága ahhoz, hogy sokan megengedhessék maguknak. De minél többet adnak el belőle, értelemszerűen annál olcsóbb lehet. Úgyhogy tessék, csak tessék, a legolcsóbb változat 460 ezer forint, míg a legextrább darabok árai már az egymillió forinton is bőven túl vannak.