Kevesebb autót adtak el tavaly, SUV-ból viszont sokkal többet. Most már annyit szennyeznek, mint Németország és az Egyesült Királyság együtt – de vajon elég-e ennyit tudni a SUV-okról?

Ha a világ összes SUV-je egy országot alkotna, az a hatodik legszennyezőbb ország lenne a világon – állapította meg egy friss elemzés. A Nemzetközi Energiaügynökség szerint

a mintegy 330 millió SUV 2022-ben ugyanannyi káros anyagot bocsátott ki, mint Németország és az Egyesült Királyság együtt.

A tanulmány szerint az SUV-k átlagosan 20 százalékkal fogyasztanak többet a „normális” autóknál, és egyre többet adnak el belőlük. Jellemző, hogy az ellátási lánc problémái és az autóeladások általános 0,5 százalékos visszaesése ellenére az SUV-k eladása 20 százalékkal emelkedett tavaly, továbbá – mondja az Ügynökség – az összes 2022-ben eladott autó 46 százaléka SUV volt.

Azt az Ügynökség is elismeri, hogy a villanyos SUV-ok kevésbé környezetszennyezőek, de teljesen azért nincs kibékülve velük. Tavaly minden hatodik eladott új SUV-ben volt valamilyen elektromos hajtáslánc, de az ügynökség szerint a népszerűségük „nem nő elég gyorsan ahhoz, hogy ellensúlyozza a teljes flotta növekvő olajfogyasztását és kibocsátását.”

És az sem lenne jó, ha gyorsabban nőne az e-SUV eladás, mert azoknak „nagyobb akkura van szükségük, így a piacuk növekedése fokozná az akkugyártáshoz szükséges ásványi anyagok iránti keresletet, és nagyobb nyomást helyezne az ellátási láncokra.

Gyűlölködj okosan!

Az eredeti cikk is említi a SUV-ok kerekeit leeresztgető Tyre Extinguisher mozgalmat, amely büszkén közölte, hogy

az aktivistái tavaly 17 országban tízezernél is több SUV-kereket eresztettek le.

A maguk szempontjából jót akarnak a környezetvédelmi szoft-terroristák, amennyiben a tisztább közlekedés érdekében nyomást gyakorolnának a döntéshozókra, ám kérdéses, mennyire van értelme annak, amit tesznek. Nem egyszerű a matekja, de a SUV sem feltétlenül szennyezi a környezetet, így a mozgalmároknak legalábbis sokkal jobban meg kellene válogatniuk, milyen típusú autó kerekeit eresztik le.

Akár SUV-hívő vagy, akár zöld aktivista, mindenképp olvasd el a témáról korábban írt kifejtős cikkünket, hogy (SUV-osként) tudd, mivel autózol, és hogyan hatsz a környezetedre, illetve zöldként ne értelmetlenül válassz célpontokat magadnak, és maradj nyitott a józan érvekre.

(Forrás: Guardian, fotó: GettyImages, illusztráció)

Ez is érdekelhet:

Gyűlölködjünk okosan: nem kell csak azért haragudni egy autóra, mert SUV!

Gyorsan terjedő európai divat a SUV-gyűlölet. Pedig önmagában csak attól, hogy egy SUV SUV, még nem feltétlenül rossz ember. Izé, autó.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Többször is előfordult már, hogy hárman harcolnak a vb-címért az utolsó futamon

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés