A mild hibrid mellett kulturálatlan, gyengébb és sokkal drágább full hibrid változat is létezik az S-Crossból.

Az előítélet veszélyes, gyakran kifejezetten káros. Sokkal boldogabb lenne a társadalom előítéletek nélkül, de ez persze csak egy olyan világban lehetséges, amilyen világ nem volt és nem lesz soha. Nem vagyok idealista, ez ügyben nem tehetek többet annál, minthogy saját magam próbálok előítélet nélkül közelíteni mindenkihez és mindenhez.

Be kell vallanom: a Suzukinál megbuktam. Előítéleteim voltak vele kapcsolatban.

Jó ideje nem vezettem, sőt, nem is ültem Suzukiban. Bár nekem és a legszűkebb családban nem volt, azért vannak élményeim régi Swiftekkel, de hát minden idők legőszintébb és/vagy legrosszabb reklámszlogenjének megfelelően egy ideje másképp gondolok a Suzukira.

A Jimnyt imádom, a Swift és az Ignis tetszik, a Vitara és az S-Cross ellen pedig csak két érvet tudtam volna felhozni: a szuperdivatos, de szerintem a legtöbbek számára felesleges crossover kategóriát, és azt, hogy túl sok van belőlük az utcán. Oké, az aktuális S-Cross hátulnézetben bántóan ronda is, de hát ízlések és pofonok (ez esetben pofon).

Előítéletes voltam, és ahogy az előítéleteknél gyakran előfordul, a valóság megcáfolt. Hiába hittem, hogy az S-Cross jó kocsi, egyhétnyi tapasztalat után magabiztosan kijelentem: nem az. Még mindig próbálok korrekt lenni, ezért finomítok a kijelentésen: a hibrid S-Cross nem az.

Szemből egészen nagyautós hatású, nemcsak az előd parodisztikus orrához képest, hanem abszolút értelemben is jól néz ki a nagy maszkon végighúzódó, a karosszériát optikailag szélesítő, a fényszórókban elvezetett csík, szinte furcsa rajta a Suzuki-embléma. Az oldalnézet legproblémásabb része, hogy az indokolhatatlanul iszonyatos hátsó lámpatestek oldalról is látszanak. Egyébként észszerű méretű, elegendő helykínálatú, friss megjelenésű kocsi, sok családnak tökéletes választás lehetne, ha nem volna ezen családok nagyon nagy része számára elérhetetlen egy nyolcmillió forintos alapárú jármű.

A műszerfal – elsősorban a GLX változat kilenccolos érintőképernyőjének köszönhetően – modern hatású, de szerencsére nem annyira, hogy a mai divatnak megfelelően menükben bolyongva lehessen csak kezelni a légkondit. Ha a hangerő is tekerőt kapott volna érintőgomb helyett, egészen barátságos lenne a berendezés, leszámítva az anyaghasználatot, mert az még azt a kort idézi, amikor még úgy gondoltunk a Suzukira, ahogy ma már nem lenne szabad.

A négy elektromos mozgatású ablakból csak a vezetőé automata – ez valami humoros visszakacsintás lehet, mint a Mininél a hatalmas, középső kerek műszer, csak ez a fakasztott mosoly kínosabb. Bár ezeknél a kapcsolóknál megállt az idő, az S-Crossban sok más mellett van távolságtartó tempomat, 360 fokos kamera és telefontükrözés is, szóval mégsem valami hátsó raktárban elfekvő alkatrészekből rakták össze.

Nem egyértelmű, hogy a full hibrid tesztautó a csúcsváltozat-e. Árban igen, mert több mint 2,5 millió forinttal drágább, mint a másik opció, az 1,4 literes, manuális váltós Boosterjet mild hibrid, ez viszont gyengébb és lassabb is. Benzinmotorja a Jimnyből ismerős másfél literes, 102 lóerős négyhengeres, ennek segít a 33 lóerős villanymotor. A rendszerteljesítmény 116 lóerőre jön ki, ami ha nem is sportos, de megfelelő lendületű haladásra akár elég is lehet egy 1,4 tonnánál könnyebb autó mozgatására, mégsem az. Ebben bizonyára komoly szerepe van a hatfokozatú robotizált váltónak – ez ugyanaz a hajtáslánc, ami a nemrég kipróbált Vitarában is bizonyíthatta (volna), mit tud:

A turbóval jobban jársz! – Suzuki Vitara 1.5 Hybrid-teszt

Városban és országúton jól teljesít a fullhibrid Suzuki Vitara, de autópályán csak ordítva szenved szegény.

A működése is gyakorlatilag azonos. Ha városban használjuk, és megússzuk komolyabb gyorsítás nélkül, egészen jól együtt élhetünk vele. Amint azonban beletaposunk a pedálba, vagy elkövetjük a full hibrid S-Cross-tulajok főbűnét, és emelkedőre vagy autópályára merészkedünk vele, szenvedéssé válik a közös kaland.

Kiderül, hogy a váltó nemcsak a rossz fokozatmentes váltókéhoz hasonlóan idegesítő fordulatszámtartományba visíttatja a motort, de olyan rántásra is képes, amilyen ebben a században automata váltóktól már nem szokás. Próbálkozik a technika, kétségbeesetten keresi a megfelelő fokozatot, de csak a hangszín változik, a dinamika alig. Ilyenkor persze – ahogy az alulmotorizált, ám tempóra kényszerített autóknál szokás – a fogyasztás is megnő.

Amikor a RAV4 és a Corolla kombi suzukisítására szerződtek a Toyotával, el kellett volna kérni a zseniális full hibrid rendszert is (persze lehet, hogy kérték, csak a Toyota nem adta, vagy túl sokat kért érte). Lehet, hogy ciki, ha egy tömegmodellből 2023-ban nincs full hibrid változat, de biztosan nem annyira, mint egy ilyen hajtáslánccal árusítani egy autót, főleg ennyi pénzért. Aki S-Cross Suzuki vásárlására gondol, csak az olcsóbb mild hibridre gondoljon!

(Fotó: Tóth István)

Suzuki S-Cross 1.5 Dualjet hibrid 4WD

  • Maximális rendszerteljesítmény 116 LE
  • Nyomaték 138 Nm
  • Gyorsulás (0–100 km/óra) 13,5 s
  • Végsebesség 175 km/óra
  • Hossz/szélesség/magasság 4300/1785/1585 mm
  • Tengelytáv 2600 mm
  • Saját tömeg 1378 kg
  • Csomagtér 293 liter
  • Tesztfogyasztás 10 l/100 km
  • Kedvezményes listaár (1.5 hibrid 4WD GLX) 12 620 000 Ft
  • Szemből mutatós
  • Megfelelő helykínálat
  • Variálható beltér
  • Gyenge motor, főleg autópályázáshoz kevés
  • Hangos
  • Lassú, rángató robotváltó
  • Sokat fogyaszt, ha próbálunk vele tempósan haladni
  • Semmi nem indokolja a full hibrid súlyos felárát
Player-méter
5
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Hat nagyon komoly kocsi hat nagyon dögös lánnyal, de itt rád is szükség lesz!

150 000 táncoló robotfűnyíró: a technológia a fejlesztés mögött

Óbudán vár a fotókiállítás, amit nemcsak látni, hanem tapintani is lehet

További cikkeink a témában