Nem úgy sikerült a fenyítés, ahogy tervezte.

Az egyik leggusztustalanabb és legveszélyesebb autóvezetői magatartás a szándékos, ijesztő-fenyítő szándékú befékezés. Furcsa módon néha olyanok is alkalmazzák, akik egy kisebb járművel akarják megmutatni egy nagyobbnak:

Szerdán egy budapesti volvós élt a módszerrel a 71-es főúton Balatonfürednél. Ahogy a rendőrségi közlemény írja, „haladása során utolért egy gépkocsit, és sávot váltva mellé ért. Ezután a mellette közlekedő jármű vezetőjére dudált és intett, mire a másik autós is visszajelzett neki. A fővárosi sofőr elkerülte a mellette haladót, visszasorolt elé és váratlanul fékezésre kényszerítette. A vétlen járművezető már nem tudta elkerülni a balesetet, ezért összeütköztek.”

A képek alapján szerencsére ez inkább csak koccanás volt – személyi sérülés nem történt –, de a rendőrök elég komolyan vették így is: a balesetet okozó harminckét éves férfit a helyszínre érkező járőrök elfogták, előállították, és vezetői engedélyének elvétele mellett gyanúsítottként kihallgatták.

Ellene közúti veszélyeztetés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folyik eljárás

– ez ugyanis amellett, hogy mérhetetlen bunkóság, életveszélyes is.

Volt már ilyenből nagyobb baj is az M7-esen:

(Forrás: Police.hu)

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve