Impozánsnak és formabontónak tűnik a pálya.

A Szaúd-arábiai Nagydíj 2021-ben került be a Formula–1 versenynaptárába, hamarosan (valamikor 2027 után) azonban megváltozik a futam helyszíne, a dzsiddai (nagytempójú) utcai pályát ugyanis leváltja egy ultramodern pálya, aminek az ország fővárosától, Rijádtól mintegy 50 km-re a semmiből felépülő Qiddiya nevű szórakoztatóváros ad majd otthont – a látványterveken így néz ki:

A nagyobb felbontásért kattints a képekre!

Az óramutató járásával ellentétes menetirányú pálya 21 kanyarból fog állni, első kanyarja 70 méter magasra emelkedik a város fölé (ez több mint 20 emeletnek felel meg), a legalacsonyabb és a legmagasabb pontja között 108 méter lesz a szintkülönbség, a végsebesség pedig elérheti a 320 km/órát – a vonalvezetésért egyébként Alexander Wurz korábbi F1-es pilóta és a híres versenypálya-tervező Hermann Tilke a felelős:

(Forrás: Autosport.com, fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Milyen esetben hagyhatja el idő előtt Verstappen a Red Bullt?

Úgy tűnik, nemcsak az autón múlhat a dolog, hanem egy személyen is, aki nem a botrányba keveredett Chris Horner.

Lemondásra szólították fel a Red Bull-csapatfőnök Chris Hornert

Nem csitul a Chris Horner személye körül kialakult botrány, sőt.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Toyota RAV4-vezetés – A bizalom ára

108 méteres szintkülönbséggel és sci-fi-látvánnyal épül az új szaúdi pálya, amin majd 20 emelet magasan száguldanak az F1-autók

Igazán nagy és tényleg ízléstelen SUV-t keresel? Itt van!

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Megnézted az új Peaky Blinders-filmet?
8% Igen, tetszett.
32% Igen, de csalódás volt.
18% Még nem, de megnézem.
42% Szerintem ez most nekem kimarad.
Megnéztük a belváros legújabb, izgalmas lakóingatlan-fejlesztését
Hirdetés