Félig már verve volt a Mercedes, de Max Verstappen az utolsó pillanatban hibázott.

A szezon utolsó előtti versenyhétvégéjének a sportágban idén debütáló Szaúd-Arábia ad otthon. A dzsiddai versenypályáról azt lehet tudni, hogy egy rendkívül gyors, utcai pálya, a pilóták szerint pedig nem lesz egyszerű előzni rajta, vagyis a rajtpozíció kiemelten fontos lehet.

Az időmérőt megelőzően izgulhatott Lewis Hamilton és a Mercedes, ugyanis a britet berendelték a sportfelügyelők, amiért a harmadik edzés során figyelmen kívül hagyott egy sárga zászlós jelzést, illetve Nyikita Mazepin feltartásáért. A hétszeres világbajnok egy megrovással megúszta, a Mercedest pedig 25 ezer eurós pénzbüntetéssel sújtották.

Az időmérő legizgalmasabb pillanatait a Q3 hozta szállította, Lewis Hamilton és Max Verstappen váltogatta egymást az első helyen. A hajrában pedig a hollandnak kellett egy hibátlan kört odapakolnia a pole pozícióért, és sebészi pontossággal vette is be a kanyarokat, de az első két hibátlan szektor után az utolsó kanyarban a falba rakta a Red Bullt – pedig Verstappen jóval gyorsabb körön volt, mint Hamilton, simán meglett volna az első hely:

Bár a Mercedes már félig verve volt, végül mégis a címvédő szerezte meg az első sort:

Lewis Hamiltoné a pole, Valtteri Bottaszé a második hely.

Max Verstappennek végül a harmadik hely jutott, míg mellőle Charles Leclerc indulhat majd vasárnap – így néz ki az időmérő végeredménye:

A Szaúd-arábiai Nagydíj vasárnap 18:30-kor kezdődik és az M4 Sport élőben közvetíti – izgalmas futam elé nézünk, érdemes lesz nézni.

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

És ezt olvastad már?
Előfordulhat egy Djokovicéhoz hasonló botrány a Forma–1-ben?