Nagyon kíváncsiak vagyunk a véleményedre.

Két futam van hátra a 2021-es Forma–1-es idényből, az idei világbajnoki küzdelem pedig rég nem látott szoros csatát hozott ebben a szezonban, Lewis Hamilton ugyanis még mindig nem szerezte meg a rekordot jelentő nyolcadik világbajnoki címét. A brit ráadásul jelenleg csak a második a pontversenyben az első vb-trófeára hajtó Max Verstappen mögött. Igaz, a holland előnye csak nyolc pont, a hátralévő két futamon pedig még (2x25)+(2x1) pont, azaz maximálisan 52 egység gyűjthető.

Ami biztos, hogy a 2021-es világbajnoki cím két pilóta között fog eldőlni – másnak már matematikai esélye sincsen –, különböző fogadóirodák esélylatolgatásait nézve arra juthatunk, hogy Hamiltont tartják befutónak.

A TippmixPro például 1,64-es szorzóval adja Hamilton végső győzelmét, míg Verstappenét 2,25-össel, hasonlóan néz ki a dolog a Bet365-nél (1,66 vs. 2,20) és a bwinnél is (1,57 vs. 2,25), ahogy az Unibet sem gondolja másképp (1,55 vs. 2,20).

A korábbi F1-versenyzők között megoszlanak a vélemények, Ralf Schumacher szerint például a Red Bull-os hollandnak esélye sincs a vébécímre, míg Giedo van der Garde erről egészen másképp gondolkodik:

„A pénzemet száz százalékig Verstappenre tenném”

A korábbi F1-es pilóták is beszálltak az esélylatolgatásba, megoszlanak a vélemények, hogy ki lesz a világbajnok 2021-ben.

Kíváncsiak vagyunk rá, hogy te mit gondolsz erről...

Szerinted ki lesz idén a Forma–1 világbajnoka?

A hétvégén egyébként új versenyhelyszín debütál, ugyanis a száguldó cirkusz Szaúd-Arábiába látogat – Verstappen pedig akár már Dzsiddában világbajnok lehet, persze ehhez kell némi szerencse:

(Fotó: formula1.com)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A BMW i3 új élete: most már a 3-as elektromos változatát jelenti

Új kormánnyal lesz még nagyobb élmény a GR Yaris

Már 400 ezren használnak autómegosztót Budapesten

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
32% Igen, de nekem annyira nem adta.
31% Nem láttam, de megnézem.
18% Nem láttam és nem is tervezem.
Hirdetés