Az első két versenyhétvégét nézve aligha kívánhatnánk ennél izgalmasabb idénykezdést.

Hatalmas meglepetést hozott a Szaúd-arábiai Nagydíj időmérője, de még csak nem is azért, mert Sergio Pérez szerezte meg a pole pozíciót, hanem mert a nyolcadik világbajnoki címére hajtó Lewis Hamilton csak a 16. helyre kvalifikálta magát – igaz, végül a 15. helyről indulhatott, a haasos Mick Schumacher brutális autótörése miatt ugyanis nem állt rajthoz, ahogy Cunoda Júki sem vett részt a futamon, a rajtrácsra menet technikai problémája adódott.

A futam – a szezonnyitóhoz hasonlóan – a Ferrari és a Red Bull csatáját hozta, ám most egészen a hajráig kellett várni a legizgalmasabb pillanatokra. Charles Leclerc és Max Verstappen nyolc körrel a vége előtt egymásnak feszülve egészen az utolsó kör utolsó kanyarjáig vívtak kiélezett csatákat a futamgyőzelemért – ilyeneket:

Végül Verstappent intették le elsőként, aki csak az utolsó métereken nyerte meg – az amúgy kifejezetten csendes – futamot, de ez lényegtelen is.

A regnáló világbajnok holland pályafutása 21. győzelmét aratta, amivel feljött az örökranglista 15. helyére a finn Kimi Räikkönen mellé.

A Ferrari bombaerős, ugyan most nem jött össze a győzelem, de a maranellóiak mindkét pilótája dobogóra állhatott, hiszen Leclerc a második lett, míg Carlos Sainz Jr. a harmadik.

A Mercedes helyzete érdekes, valahol az élmezőny és a középmezőny között helyezkedik el, sok vizet valójában nem zavar. George Russell ötödik és Lewis Hamilton 10. helye teljesen reális
Összességben elmondható, hogy az első két versenyhétvégét nézve, aligha kívánhatnánk ennél izgalmasabb idénykezdést – két hét múlva Melbourne-ben, az Ausztrál Nagydíjjal folytatódik a világbajnokság.

Két futam után 45 pontjával Charles Leclerc vezeti a pontversenyt Carlos Sainz Jr. (33) és Max Verstappen (25) előtt. A konstruktőröknél Ferrari (78), Mercedes (38), Red Bull (37) a sorrend.

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Az FIA elismerte, hogy hibás döntés született a Hamilton vesztét okozó Abu-dzabi Nagydíjon

Szándékos csalás nem történt, csak emberi hibát vétett az azóta már kirúgott versenyigazgató.

George Russell: Seggfejként viselkedtem, egy kontrollt vesztett idióta voltam

Az megvan, amikor George Russell majdnem elvesztette az akkor még meg sem kapott mercedeses ülését?

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?

Guruló korlenyomat ez az öreg Peugeot lakóautó

Szeretnél luxusban és csendben messzire menni? – Nissan Ariya-teszt

További cikkeink a témában
Mi kell ahhoz, hogy a kutyád ne csak boldog legyen, de a legjobb barátoddá is váljon?
Hirdetés