Az megvan, amikor George Russell majdnem elvesztette az akkor még meg sem kapott mercedeses ülését?

A tavalyi Emilia-Romagna-i Nagydíj többek között az akkor még williamses George Russell és az akkor még mercedeses Valtteri Bottas ütközéséről is emlékezetes maradt – a két pilóta 300 km/órás tempónál találkozott egymással, a versenyt piros zászlóval megszakították, de szerencsére mindegyikük megúszta a történteket:

Russell és Bottas összeszólalkozott és egymásra mutogatott az eset kapcsán, előbbi szerint a mercedeses ülését féltő finn szándékosan idézte elő a balesetet, de több nyilatkozatában is vehemensen reagált a történtekre. Most viszont a 24 éves brit – a GQ-nak – elismerte, nem éppen a legmegfelelőbben kezelte akkor a helyzetet:

„Kissé seggfejként viselkedtem. Ha visszagondolok arra, hogyan kezeltem ezt a helyzetet, kiröhögöm magam, és azon gondolkozom, hogy mégis mit csináltam? Egy kontrollt vesztett idiótának tűntem, és hogy őszinte legyek, egy pillanatra az is voltam.”

Ha esetleg nézted a Drive to Survive új évadát, akkor láthattad, hogy ez volt az a pont, amikor a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elbizonytalanodott Russell szerződtetésében, de végül ez nem került a fiatal brit ülésébe, az idei szezonban már ő Lewis Hamilton csapattársa, míg Valtteri Bottast az Alfa Romeo pilótájaként láthatod.

(Fotó: formula1.com)

Ez is érdekelhet:

Rakétatámadás érte a hétvégi futamnak otthont adó szaúdi várost

Több támadás is volt, ami Dzsiddára irányult.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Még mindig hidegrázós Hamilton és Verstappen utolsó köre arról a bizonyos Abu-dzabi Nagydíjról

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
36% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés