A Red Bull indulhat az élről, de nem Max Verstappen révén, de még csak nem is ez a meglepetés.

A szezonnyitó Bahreini Nagydíj után Szaúd-Arábiában is gyors maradt a Ferrari. Charles Leclerc mindhárom szabadedzést behúzta, míg csapattársa, Carlos Sainz Jr. negyediknél rosszabb helyen nem zárt. Ezek után pedig várható volt, az időmérő is meglesz a maranellóiaknak, de nem teljesen így lett, ugyanis

a Red Bull, de Max Verstappen helyett Sergio Pérez végzett az élen, akinek 2011 óta íródó F1-es pályafutása során ez az első rajtkockája.

Leclerc-nek és Sainznak azért összejött a második és harmadik hely, míg Verstappennek csak a negyedik hely jutott.

Mindezek ellenére az időmérő meglepetését Lewis Hamilton szállította, a hétszeres világbajnok már a Q1-ből sem jutott tovább, ő a 16. helyről rajtolhat a vasárnapi futamon.

Az persze már eddig is látszott, hogy a konstruktőri címvédő autójával vannak gondok, az ugyanakkor igencsak meglepő, hogy a csapat két autója között ekkora a különbség (ráadásul George Russell javára, aki hatodik lett több mint egymásodperces előnnyel).

Kétszer is félbe kellett szakítani az időmérőt, először Nicholas Latifi vágódott a falba még a Q1-ben, majd Mick Schumacher szenvedett hatalmas balesetet 270 km/órás sebességnél a Q2-ben – a fiatal német állapotáról hosszú percekig nem érkezett információ, de szerencsére megúszta, nem szenvedett látható sérülést, de a biztonság kedvéért a pálya orvosi központjából átszállították a dzsiddai kórházba egy alapposabb kivizsgálásra.

(Fotó: Getty Images)

Ez is érdekelhet:

Az FIA elismerte, hogy hibás döntés született a Hamilton vesztét okozó Abu-dzabi Nagydíjon

Szándékos csalás nem történt, csak emberi hibát vétett az azóta már kirúgott versenyigazgató.

George Russell: Seggfejként viselkedtem, egy kontrollt vesztett idióta voltam

Az megvan, amikor George Russell majdnem elvesztette az akkor még meg sem kapott mercedeses ülését?

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Így lehetsz te is részvényes az MBH Bankban!

Basszust a népnek! – Ezek a magyar partyhangszórók rendesen átrendezhetik a piacot

Többször is előfordult már, hogy hárman harcolnak a vb-címért az utolsó futamon

A Player kérdése: Elkezdted beszerezni a karácsonyi ajándékokat?
37% Naná, idén nem bízok semmit a véletlenre!
25% Fejben már igen, gyakorlatban még nem.
39% Van még idő, majd decemberben!
Advertisement
Hirdetés