Ez derült ki a Budapesti Közlekedési Központ közleményéből.

Mintegy ezer autósra szabtak ki helyszíni bírságot a fővárosi buszsávok jogosulatlan használata miatt tavaly, a büntetések összértéke több millió forint volt – közölte (BKK) szerdán az MTI-vel.

Hirtelen úgy hangzik, mintha ez komoly eredmény lenne – amíg nem nézünk a számok mögé. A „mintegy ezer” ezernél valamivel kevesebbet jelent, de számoljunk ezerrel: ez az jelenti, hogy

naponta átlagosan 2,74 autóst büntettek meg ezért. Ha csak a munkanapokat számoljuk, akkor kereken négyet.

Kicsit győzelmi hangulatúnak tűnik az MTI-nek küldött közlemény – szerepel is benne, hogy „az ellenőrzéseknek köszönhetően kis mértékben csökkent a szabálysértések száma: idén januárban és februárban összesen 80 alkalommal intézkedtek a rendőrök” – ez ugye 1,33 szabálysértő/napot, illetve 1,9/munkanapot jelent.

A közlemény is megemlíti, hogy „az ellenőrzések és a közösségi közlekedési járművek vezetőinek tapasztalatai szerint az autósok leggyakrabban a Mészáros utcában, a Hegyalja úton, a Megyeri úton, a Határ úton, az Üllői úton, a Kőbányai úton, a Vaspálya utcában, a Budaörsi úton, a Szent István körúton, a Vágány utcában és a Thököly úton hajtanak a buszsávra”. Leggyakrabban, de nem kizárólag – aki közlekedik Budapesten, tudja, mennyire általános szabálytalanul buszsávban autózni ezeken és más utakon is, amikor a normál forgalmi sávokban dugó van. A számok alapján

a BKK és a Budapesti Rendőr-főkapitányság együttes erővel naponta átlagosan kettő-négy autóst képes kiszűrni közülük.

A kockázat tehát elhanyagolható, ami nem túl jó üzenet azoknak, akiket a szabályok és az illem nem tart vissza.

Ő nem a buszsávban ment:

Kiderült, mi a különbség egy Mercedes és a 2-es villamos között

Megbénult ugyan a környék, de megvan a válasz.

Támogatott és ajánlott tartalmaink

A jövő, ahol 100 az új 60 – a hosszú élet titka egyszerűbb, mint gondolnánk

Ez most a legérettebb Honda SUV? Ilyen a ZR-V hosszabb használat után

Teljesen kiakadtak a rajongók az F1-pilóták hivatalos közös fotójától

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Hány éve dolgozol a jelenlegi munkahelyeden?
8% Kevesebb mint egy éve
19% 1-3 éve
21% 4-7 éve
12% 8-10 éve
39% +10 éve