Jogsi nélkül, műszaki nélküli kocsival nem célszerű feltűnősködni.

„Szabadkígyós külterületén, az Ókígyósi úton 2023. március 15-én 8 óra 30 perc körül egy autós úgy közlekedett az úton, hogy a sávját többször elhagyta, majd hirtelen visszatért oda” – írja a Police.hu, ami magyarra fordítva annyit jelent, hogy egy autó ész nélkül szlalomozott a forgalomban.

Miután a felvétel megjelent egy internetes oldalon és a közösségi médiában, a Békéscsabai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya eljárást indított, és a rendőrök elkezdték keresni a szabálytalankodót. Ez nem volt olyan egyszerű, mert bár a videón látszott a rendszám, kiderült, hogy a kocsi a közelmúltban többször is tulajdonosváltáson esett át, ezt azonban nem jelentették be, egyszer sem írták át az új tulajdonos nevére. A rendőrök ennek ellenére néhány nap alatt azonosították azt a fiatal férfit, aki a gyanú szerint szlalomozott a kocsival.

Amikor kihallgatták, elismerte, hogy ő vezetett, és azt is megmagyarázta, miért így:

azt mondta, kevés volt az autóban az üzemanyag, és meg akarta mozgatni a benzint a tankban.

A férfinek egyébként nincs érvényes vezetői engedélye, és az autót is korábban kivonták a forgalomból. A Békéscsabai Rendőrkapitányság a történtek miatt három szabálysértési eljárást indít.

(Forrás: Police.hu)

Ez is érdekelhet:

Támogatott és ajánlott tartalmaink

Egy kamion durrdefektjét rögzítette az autópálya-kamera

„Ez egy horrorfilm” – Toto Wolff kárörvendve rúgott bele a Sanghajban összeomló Verstappenbe

Az autó, amivel magára találhat a Volkswagen – ID. Cross-vezetés

További cikkeink a témában
A Player kérdése: Az Egyik csata a másik után kapta az Oscar-díjat. Te láttad?
18% Igen, nagyon bejött.
33% Igen, de nekem annyira nem adta.
30% Nem láttam, de megnézem.
20% Nem láttam és nem is tervezem.
Miért maradnak meg az emlékezetben bizonyos ajándékok?
Hirdetés