Az utolsó előtti pillanatban, néhány nappal a nyitás előtt mondták le a genfi autószalont a koronavírus terjedése miatt. Most megnézheted, milyen állapotban van a kiállítás, ami meg sem nyitott.

Nem nagyon fordult még elő, hogy a nyitás előtt néhány nappal mondtak volna le egy olyan nagyszabású autókiállítást, mint a genfi autószalon. Az idei lett volna a kilencvenedik, és nemcsak a kerek évforduló miatt lett volna érdekes, hanem azért is, mert egy hatalmas beltéri tesztpályával készültek a szervezők.

A rendezők még a koronavírus terjedése ellenére is megtartották volna a genfi autószalont, de a svájci törvényhozás március közepéig megtiltott minden ezer főnél nagyobb létszámú rendezvényt, ezért az autókiállítás sem nyithatott ki.

A genfi autószalon is elmarad a koronavírus miatt

Az utolsó előtti pillanatban döntöttek róla, de az újdonságok bemutatói nem maradnak el.

Pedig az egy hónapja épülő standok már csaknem készen álltak, és úgy kellett lebontani, hogy senki sem látta teljes fényükben ragyogni őket.

Nézd meg videón is, ahogyan bejárják a bontás alatt lévő kiállítást:

(Képek: Getty Images)

A frankfurti autószalon így jutott el a kezdetektől a megszűnésig:

Nem lesz többé frankfurti autószalon

Legalábbis nem úgy, ahogyan eddig ismertük.

Player Adventi Kalendárium Player Adventi Kalendárium
Támogatott és ajánlott tartalmaink

Vonzó karácsonyi képekkel hangolunk az ünnepre

Öt pikáns ajándékötlet a barátnődnek, ha idén kicsit felforrósítanád a karácsonyt

Mondunk öt tuti tippet, hogy a sapkaszezonban is kifogástalan legyen a frizurád

A Player kérdése: Te szoktál magadnak ajándékot venni karácsonykor?
34% Igen, persze, szerintem teljesen normális.
66% Nekem ez fura, nem, nem szoktam.
Ünnepi útmutató férfiaknak, akik olyan ajándékot akarnak adni, ami valóban megérinti a szívet
Hirdetés