Amikor kiderült, hogy letesztelhetjük az újra forgalmazásba került Lada Nivát, ami most már Lada 4x4 néven fut, nem különösebben lódult meg a fantáziánk, mert hát ez egy ezer éve ismert, szinte semmit sem változott terepjáró, egy igazi oldschool fajta, amit ki lehet vinni terepre, menni fog, de ettől még nem lesz érdekes. Ehhez az autóhoz mindenkit érzelmek fűznek, hol kellemesek, hol kellemetlenek, de ha meglátsz egy Nivát, akkor előtör belőled valami. Lehet ez a sok autószerelés, a messzi távolban lerobbanás, vagy éppen az erdőkben, mezőkön kocsikázás olyan emberekkel, akik kedvesek számunkra.

És számunkra is akad egy ember, aki közel áll hozzánk, és akihez nagyon közel áll a Niva. Sokszor ült benne, és vágtatott erdőkben, hiszen az volt a sorozatbeli munkahelye. Trokán Péterről van szó. Péter, a Szomszédok Jánosa nem csak a tévében ült sokat a Lada Niva kormánya mögött, a Magyar Borok Útja Rallye versenyzőjeként is nyúzta a járgányt, saját állítása szerint néha akkor is a Nivát választották partnerével, amikor mást is lehetett volna, többnyire csak buliból.

Pedig nem biztos, hogy egy Nivára bíznád rá az életed, amikor komoly a tét, amikor be kell érni időben egy célba. Nem ez az az autó, ami azonnal meglódul, ha nyomni kell a gázt, de ez lesz az, ami ha ki kell menni egy terepre, elvisz téged A-ból B-be, és még egy vagyont sem kell fizetni érte. Nincs benne az égvilágon semmi luxus, csak a jó öreg „orosz báj”, hatalmas kockaautó, a kifinomulttól teljesen távol álló összképpel.

De akkor miért van az mégis, hogy amikor megérkezünk Trokán Péterhez, ő is széles mosollyal járja körbe az autót? Az emlékek. A Lada most ezeket az emlékeket bocsátja újra áruba, csak az a kérdés, hogy ezek az emlékek megérnek-e neked újonnan alaphangon 2,8 milliót. Az attól függ, hogy mire van szükséged.

Péterrel gyorsan elbeszélgetünk, és tulajdonképpen tanácsot is kérünk tőle azonnal, mert nem nagyon sikerült kitalálni, hol nyílik a csomagtartó. Az ajtónyitó - és most tessék figyelni, mert mi erre nem emlékeztünk - a vezető ülés mögött, az oldalfalon, egy prémiumnak csak bajosan nevezhető anyaggal eltakart beugróban helyezkedik el, ami bátran kimondhatjuk, maximum annak lehet egyértelmű, aki a Nivát nagyjából az ágyába is magával vitte.

Jó látni azt a széles mosolyt, amivel a művész úr körbejárja a 4x4-et, sejtjük, hogy vannak itt sztorik a háttérben, és bizony akadnak is: kiderül, hogy az egyik Magyar Borok Útja Rallye-n elszakadt a kuplung bowden a Nivában, ezért „manuális vezérlésre” kellett váltaniuk, azaz konkrétan kézzel kellett kezelni a kivezetett kuplungot, de így is sikerült beérniük a célba, amit sokszor el sem vártak tőlük, hiszen többnyire csak a Rallye bohócaiként kezelték őket.

Megkértük Pétert, hogy vigyük ki a háza közelében található erdőbe a 4x4-et, hiszen ez a csoda erre született, nem az autópályán veretésre, ahol egyébként 150-ig sikerült meghajtanunk ezt az oroszosan bájos, 82 lóerős terepjárót, miközben úgy remegett az elengedett kormány vertikális irányban, mintha a kocsonyát a centrifugán felejtetted volna.

Elindulunk az erdőben, nekem a hátsó ülés jut, ami kicsit bajos, mert a magam nem túl extra 183 centijével alig férek el hátul, és nem a lábaimmal van a gond, hanem a fejemmel, szóval picit összehúzva, a bukkanókkal nagyon vigyázva kell megbirkóznom a helyzettel. Péterrel abszolúte megegyezünk abban, hogy ez az autó bizony nem változott semmit az elmúlt évtizedek alatt, de a semmi alatt tényleg a nagybetűs SEMMIT kell érteni, azaz bocsánat, ez nem teljesen igaz, mert biztonságvédelmi érdekből bekerült egy biztonsági öv becsatolására figyelmeztető sípolás, aztán jó napot, többet ne is várjunk a 4x4-től, lehet, hogy már ettől is megizzadtak a gyárban.

Gondoltuk, Péter tényleg sokat ülhetett a Szomszédok miatt a Nivában, hiszen abszolút hozzá nőtt ez az ikonikus kocka négy kerékkel, de gyorsan megcáfolt minket: „Több stációban találkoztam a Nivával, a forgatásokon szinte alig használtam, de a Magyar Borok Útja Rallye-n voltak azért kalandjaink. A Szomszédokban kiszálltam a taxiból, majd beszálltam a Nivába, de öt méternél többet nem mentem az autóval egyszerre. A Lada jóvoltából egyébként fél évig használtam, de nem tudtam akkor kihasználni, mert ez egy ízig-vérig vidéki autó. Elég jól állta a sarat. Viszont amit nem tudott, azt nem volt szabad kívánni tőle. Ha valaki kényelmet akart, vagy luxust, akkor inkább be kellett ülni egy Samarába. Ez hangos, erős, darabos, morgós darab volt, és teljesít, amíg össze nem rogyik.”

És az a szép ebben, hogy tulajdonképpen tökéletesen összefoglalta, amit tudni kell a 4x4-ről. Nincs benne semmi extra. Arra született, hogy minden körülmények között eljutasson téged erdőben, mezőn, hegyen, völgyön ahová csak menni szeretnél, hogy ezt modern körülmények között teszi-e, az teljesen más kérdés. Hogy milyen a felfüggesztés? Hogy milyen az anyaghasználat? Most őszintén, ha azt hallod, Lada Niva, biztos, hogy ez érdekel?

Igen, belemehetsz vele bármibe, és igen, ki fog jönni belőle. Igen, felvisz a hegyre. Igen, bajosan be lehet fejezni vele egy komolyabb rallyt. Nyilván úgy fogod magad érezni benne, mintha visszaugrottál volna a ’80-as évekbe, főleg, ha meglátod a tipikus Lada-lámpát az utastérben. Fura lesz, hogy egy darabka ’80-as éveket vettél, aminek teljesen új szaga van. És röhöghetsz velünk úgy, ahogy mi tettük Trokán Péterrel a szlogenen. „A jövő most kezdődik? Szerintem pedig megint itt a múlt!” - mondja, mi pedig röhögve bólogatunk.

Remekül fut a 4x4 egyébként a saját közegében, ha erdész lennék, és nem szánnék sokat egy új autóra, elgondolkodnék rajta, de ahhoz olyan emlékek kellenének, amik sajnos nincsenek meg. Ha nosztalgiára vágysz, akkor alapáron 2.8 millióért merenghetsz mosolyogva a múlton egy Lada 4x4 kormánya mögött.

(Fotó: Donkó Péter)